blog(onai) spagetti

Írok én mindenről, ami az eszembe jut:)

Rólam

Aki akar, majd megismer:)

Archívum

Blogroll

Kedvenc szerzõk

Blogom címkéi



http://rss.blogonaispagetti.blogter.hu/

SzurkolóNŐ

Nem tudom, más nő hogy van ezzel, de ha én drukkolok egy csapatnak, akkor azt azért teszem, mert játszik benne néhány olyan játékos, aki szimpatikus nekem valamiért. Soha nem tudtam ésszel szurkolni, mindig a szívem győzött az észérvek felett.

Annak idején, amikor elkezdtem a portugálokért szorítani Figo, Nuno Gomes, Joau Pintu és Vitor Baya „fogtak meg". Ma már ezekből a fiúkból csak Nuno válogatott, a többiek visszavonultak, de valahogy maradtam a portugáloknál. Másik kedvenc csapatom, a cseh válogatott volt. Pavel Nedved, Milan Baros és Petr Chech miatt. Az EB-től már ők is elbúcsúztak. Szeretem még az olaszokat, tőlük  Del Piero, és  Gigi Buffon az, akiket nagyon csípek. Ők ma a spanyolok ellen lépnek pályára, ahol Iker Casillas a favoritom. Nem tudom mi lenne a jobb. A szívem szerint az olaszoknak drukkolnék, de lehet, hogy a spanyolok nagyobb eséllyel indulnának Oroszország ellen. Márpedig amit nagyon nem szeretnék az az, hogy német-orosz döntő legyen. A törökök eddigi teljesítménye lenyűgöző,  nem esik nehezemre értük szorítani a német-török meccsen. Főleg, ha akkor is Rüstü véd majd. De igazából, az általam utált németeket látom esélyesebbnek... Az oroszoknál még nem sikerült olyan embert találnom, aki miatt felhőtlenül tudnék drukkolni nekik, ennek ellenére, ha bekövetkezik a legrosszabb variáció, akkor nekik fogok. Ha rajtam múlna, akkor török-olasz döntő lenne, na egye fene lehet török-spanyol is. Csak könyörgöm, valaki verje meg a németeket:))))))))))))))
..
..



-

Gift of the Darkness

Gift of the Darkness
2008-06-22 07:27:26

Spagi!
A szívemből szoltál :))) Török-Olasz döntőt látnék én is szívesen.
Én is emberfüggően szorítok egy-egy csapatnak, de nekem az Olaszok a favoritok:)
A Portugálokat nagyon sajnálom:(
A mai meccsen nagy bajban leszek azért. Zsigerből imádom az Olaszokat, de valahogy a Spanyolok is a szívem csücske. Azért ha a Spanyolok nyernének ma, akkor sem lennék szomorú, főként ha visszagondolok az Olaszok gyalázatos kezdésére...
A Hollandokat meg nem értem... Azt hittem, hogy Ők lesznek az EB. győztesei.
Az Oroszok sokkal jobbak voltak tegnap.
Mondjuk a 4 évvel ezelőtti Görög győzelem sem volt papírforma, így még akár az Oroszok is lehetnek akik mennybe mennek. Ja és a Törökök is :D
A Németeket megvoodoozom, azok kiesnek :D (ezt csak súgom, nem tudhat róla senki :D)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 07:30:46

Gift, így legyen:))))))) A görögök után, akár jöhetnek a törökök is. Bár forza Italia, meg Viva Espana:)))))))

-

Gift of the Darkness

Gift of the Darkness
2008-06-22 07:45:56

Azért ez a mai nap, sport szempontból nem semmi. Igazi csemege nekem :)

Moto Gp. (Talma 2. helyről indul)
F1. (Hamilton a 13.???)
Tenisz. (az az én bambulós sportom:))
Este pedig foci, és nem is akárkik...

Hát hogy leszek így csokibarna??? :)))
(nemrég vettem egy felvevős dvd lejátszót, de nem tudom beállítani még :D)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 07:49:24

Igen, ma én is egész nap "sportolok":))))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 07:52:24

Bár azt hiszem, ha Talmának jót akarok, akkor nem nézem őt. Idén valahogy csak akkor tud jó eredményt elérni, ha nem jutok a tévé elé. És miután nagyon drukkolok érte, inkább mást csinálok addig:)))

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 09:46:09

Spagi, egyetértek, verje már meg őket valaki :)))

szerintem a szurkolók nagy része érzelmi alapon rajong. Vagy fut a pénze után, ha fogadott. De ugye, azt sem mindig észérvek után teszi.

Az én kedvenceim a régi nagyok közül valók, akik már rég szögre akasztották a stoplis cípőt. (volt köztük orosz is, Jasinnak hívták)

-

évi.

évi.
2008-06-22 09:46:44

Spagikám,most a jó pasiknak drukkolsz, vagy a focit nézed?:DDDDDDDDD

-

Kósza

Kósza
2008-06-22 09:52:47

Szegény németek. Nem elég, hogy elbuktak két világháborút, még nem is szereted őket.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 10:19:54

Mari, ha másképp nem megy, Te, Gift és én kimegyünk, és a meccs előtt jól elpáholjuk őket:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 10:21:48

Évi, a nekem jó pasiknak, akik kiválóan tudnak focizni. De soha nem tudnék rajongani egy Beckhemért, egy C. Ronaldoért, hiába tudnak ők is focizni.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 10:22:34

Kósza, azt hiszem az én utálatom sokkal mélyebben érintheti őket:))) Felérek én két világháborúval.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 10:33:08

mijaza foci?

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 11:40:25

Velaxin a foci az a játék, ahol 22 ember futkározik a pályán és a végén mindig a németek nyernek. Ha jól emlékszem, Gary Lineker mondta.

-

évi.

évi.
2008-06-22 12:02:55

Jóvanna:))))))))

Azért sok pasi tud ám jól focizni,de a női szemeknek ez kevés:)

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 12:10:12

így van spagi, bár velaxin megfogalmazásában a foci az, hogy egy nagy ződ gyepen 22 olyan milliomos futkározik akik bármelyik nőt /fiút ízlés szerint/ megkaphatnak.

-

évi.

évi.
2008-06-22 12:12:48

ne irigykeggyé', focizzál!
:)

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 12:18:26

focizok baz focizok a béna lábammal, mint félisten! Tegnap pl 3 és fél órát homokban strandon, oszt mégse vagyok milliomos sőt még nem is kúrtam, csak elájultam az ágyban este 8 kor, hálisten így nem láttam, hogy kikapnak a hpllandjaim :(

-

évi.

évi.
2008-06-22 12:20:13

Nem a homokban kell focizni,hanem a fradiban.A béna lábaddal simán elférsz köztük:)

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 12:21:43

má' javul :)

biztos a napsütés.

ja nem a fradi javul, ahoz még így is túl jó vagyok :DDD

-

Balu

Balu
2008-06-22 17:57:52

Sokan csodálkoznak amikor egy lány drukkol a focistáknak, a hugom is nagy drukker Olasz drukker, kiderül mi lesz este.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 18:02:05

Balu, én már igazán tippelni sem merek. De végre egy olyan meccs lesz, ahol bármelyik csapat győz, elégedett leszek:))
Csak legyen jó foci.

-

Mó


2008-06-22 18:31:18

jajj, Pavel Nedved,!
és Baroooosss!:))))
Spagi, mi ez a német-gyűlölet?:)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 18:34:41

Nem tudom Mó, az egyetlen német focista akit szerettem a Littbarski volt. semmilyen sportban nem szeretem őket, nekem túl kemények. semmi játékosság, könnyedség nincs bennük.

-

Mó


2008-06-22 18:39:09

talán, ésszel csinálják, és takarékoskodnak az energiáikkal, nem rossz az:)
mint az én iparos zenészem:)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 18:45:17

Mó, nekem szívvel csinálják a sportot, ne ésszel.
De attól te szeresd őket nyugodtan:))))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:01:19

Basszuskulcs, most nézem, hiába hagytam békén Talmát, így is kiesett:(((((((

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:02:33

első körben

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:02:57

addig is néztem.
na jó a másodikban

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:03:13

Idén el van átkozva:((

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:03:39

Ha a felvezető kört is hozzászámoljuk...

-

Mó


2008-06-22 20:04:14

Spagi, én az iparos zenészt sem szeretem:)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:05:11

Sebaj Mó, akkor most forza Italia, meg viva Espana:))))))))))

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:06:07

kiminek meg elrepült az űrbe a kipufi csöve, jó volt nézni.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:06:51

az olasz - spanyol meccset meg gömbvillámok, tornádó és földrengés fogja megzavarni, meg enyhe ködszitálás.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:07:33

Én nem éveztem annyira:( Bár dögunalom volt a futam, legalább valami történt:)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:41:08

Érdemes volt nézni a két csapatot a himnusz közben. Az olaszok torkukszakadtukból énekeltek, a spanyolok álltak, mint akik karót nyeltek. Lehet, hogy az előző 3 elődöntő járt a fejükben? No mindegy, majd meglátjuk.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:43:11

#
nem az jár a fejükben

az a gól amit rúgni fognak a macskazabálóknak a negyedik percben.

Látom a jövőt!

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:44:16

Ugyan Velaxin, a portugál-német meccset is rosszul láttad.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:44:55

De tudod mit, legyen 10 percenként 1-1 gól.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:46:07

figyeltél spagi, figyeltéééééééé???

majdnem gól lett!
(legalábbis arra jártak a spanyolok)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:47:09

aha:)))))

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:47:33

Az olasz csizma ma Spanyol csizmába szorul!

Bár 2:1 et tippoltam az olaszoknak, attól a spanyoloknak szurkolok.

Ilyen amikor az ész meg a szív egymás ellen szurkol.

A szívem már szurkált eleget a héten...

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:47:39

Na most te figyelj!

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:48:13

De rossz itt.

készülődik.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:48:35

Casillasnak van egy ikre.

így könnyű!!

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:48:39

Tök jó úgy nézni egy meccset, hogy mindkét csapatnak szurkolok:))

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:49:42

FIGYÚÚÚÚÚ

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:50:17

MI VAN ZIDANE
NEM VAGY VIDÁM!

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:50:34

pedig vidám volt

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:50:51

én is az lennék, ha ott lennék

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:52:47

szigorú a bíró :(

Torrest lebaszta mint pengősmalacot, aztán rángatja a hülye színes lapjait.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:52:58

Zidane-t nem szeressük, egyébként is a franciák már hazamentek. Csak Platinit hagyták ott, de neki meg muszáj.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:54:09

Azt sem szeretem, ha az olaszok nem azzurik, hanem blankók. Vagy biankók. Nem 'tok olaszul.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:55:24

Nem spagi!
Zidante kifejezetten gyűlöljük 98 óta.

ahogy a barátom mondta róla /neki a tv-be bele/ "Zidane, hogy csöppentél volna az ágyra"

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:57:16

AZ AKKORA '' ES VOLT, HOGY IHAJJJJ!!!!!!!!

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 20:57:29

11 es

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 20:59:19

#54: a barátod jól beszélt:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:03:09

Azért ebben több volt. Illetve lehetett volna.

-

kincse

kincse
2008-06-22 21:03:24

Teljesen el vagyok csodálkozva, mennyi női focidrukker van itt! :)
Hajrá olaszok!
És a németeknek semmi!

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:04:05

Na majd most.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:04:38

Kincse, egyetértünk. De azért hajrá spanyolok is:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:05:17

Ugye, hogy ugye. Szép volt Gigi!

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 21:06:13

hmmm

szavam bentszakadt

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 21:08:47

szabad itt a spanyoloknak szurkolni, vagy kívül tágasabb? :)

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 21:10:48

Itt csak a Spanyoloknak lehet szurkolni.

esetleg az olaszoknak./de vigyázz Mari, azok macskazabálók!/

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 21:12:23

ezért szurkolok én a spanyoloknak :)

meg persze, mert az ő játékukat jobb szeretem.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 21:14:38

szegény spagi érzi azt a nyomást amit buffon is és elhallgatott :P

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:15:50

Nem, csak az Évivel beszélek telefonon.

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 21:16:18

mert ott 4 másodperccel hamarabb megy a meccs? :DDD

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:16:56

Mari, itt a németeken kívül bárkinek lehet drukkolni:)))))

-

velaxin

velaxin
2008-06-22 21:23:31

eddig sem volt kérdéses, hogy az olaszoknak fúj.

azt hiszem a második félidőt valami becsületsüllyesztőben fogom nézni :(

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:24:52

Velaxin, nem történt semmi. Először én is szidtam a bírót, de tényleg nem bántották. A bíró ettől függetlenül hülye.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:30:24

Na akkor most ott tartunk, mint 45 perce. Még mindig győzhet mindkét csapat. Továbbra is forza Italia, viva Espana:))

-

évi.

évi.
2008-06-22 21:36:16

Mirko szerint egyértelműen a spanyoloknak drukkolok, ugyanis meccs előtt megkérdezte,mit innék?
Vöröset,vagy rosét?
Én a vörösbort választottam, bár nem tudtam,hogy spanyol...a rosé pedig olasz...:)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 21:43:04

Oké Évi, szerintem keverjed:)))) Mint én a drukkolást.

-

Mó


2008-06-22 22:01:10

lesz itt hosszabbítás, mondom én, anyám már kidöglött, Neki ez unalmas:)
spanyolok tényleg jobbak, bár idegesek, de szívből játszanak, igaz, nem értek hozzá:)

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:03:16

már igazán rúghatnának egy gólt a spanyolok, én már megsütöttem egy kenyeret ennyi idő alatt. :)

Évi: jó ötlet a vörösbor :)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:03:47

Mó, nagyon úgy néz ki, hogy lesz hosszabbítás. Bár a 2-2, amit én tippeltem egyre valószínűtlenebbnek tűnik.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:04:33

Mari, rúgjanak, aztán az olaszok, aztán megint a spanyolok és megint az olaszok. Akkor bejön a tippem)))

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:05:51

Spagi, jó rendben, de a végén a spanyoloknak legyen több :)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:06:34

Oké, 11-esekkel.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:18:39

A szivem megáll!! Gigi, mit csinálsz????????

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:22:06

ha garantálod, akkor rendben. csak ne kapjak közben infarktust. :)))

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:23:21

egy naiv kérdés: tudja valaki, hogy a tévés reklámbevételekből részesednek-e a csapatok?

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:23:43

Ne kapjál:)) Én viszont mindjárt elalszom. Biztos, hogy hétfő lesz holnap??

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:25:17

Ez a Güzi röplabdázni akart:))

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:26:47

sajnos, hétfő.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:26:49

Ezt a Camonarésit már a Jubentusban sem értettem, miért futtatták, de hogy mit keres a válogatottban????

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:27:49

Sejtettem. Ha azt mondom, nem tölt el örömmel, akkor nagyon finoman fejeztem ki magam:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:28:28

#88: Juventusban

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:30:49

Jaj pedig már örültem,hogy mehetek aludni:)))))))

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:31:11

vigasztalódj azzal, hogy ráadásul kánikula is lesz. :)

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:32:32

Spagi, te akartad a 11-eseket :)))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:32:50

Mari, te aztán fel tudod dobni az embert:))))

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:34:25

még mindig olyan hőség van idebenn. Már kifordítottam a házat, de nem segít. A számítógépet mégsem vihetem ki az udvarra a békákhoz és a denevérekhez :)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:37:42

Pedig lehet, hogy örülnének neki. Mondjuk én a denevéreknek nem annyira.

Jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj, majdnem.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:40:22

Igazán lehetne itt is arany gól.

Na ez sem volt semmi:)))

-

Mó


2008-06-22 22:48:47

na, minnyá elbólintok!
mivanmá?

legalább egy 100 legyenmá+

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 22:49:07

Spagi, ezek a fiúk ma este neked játszanak:)))

-

Mó


2008-06-22 22:49:58

100

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:51:38

Mó, gratulálok, legalább te lőttél egy gólt:))

-

Mó


2008-06-22 22:51:47

nagyon jók a spanyolok, megérdemelnék, h győzzenek
nyugdíjba megy az edzőjük, biztos bizonyítani akarnak, mert szeretik őt

persze, lehet hogy nem csak ilyen szentimentális vagyok

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 22:52:09

Számmisztikásat olvastál, Mó?

-

Mó


2008-06-22 22:52:55

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ: már kinőttem abból is
miért?

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:53:35

Mari, az összes többi elődöntőt sikerült rosszul eltalálnom, itt legalább az az örömöm megvan, hogy döntetlen lett a rendes játékidőben az állás. Ha még a 11-esek is bejönnek, akkor az már csak hab a tortán. Bár igazságtalannak tartom a 11-es rugággal eldöntött továbbjutást, de normál esetben nem is drukkolok mind a két csapatnak.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:54:41

Na végre!!!!!! Hülye Donadoni, miért csak most hozza be Del Pierot????

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 22:55:38

Spanyolokról jut eszembe:
Emlékszik itt valaki még arra, hogy mit jelent "Pancho" ?

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 22:58:07

Puskás Öcsire gondolsz?

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 22:59:05

blog(onai) spagetti!

Izmogabb kontaktlencgét javaglok.
Vagy szempihentetégt.
:D
Donadonit meg ne bántsd.
Nem tehet róla...

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:01:08

Mér' nem ő a szövetségi kapitány? Ki tehet róla, ha nem ő. A 2. félidő elején, közepén be kellett volna küldenie Del Pierot.

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 23:03:10

blos(onai) gpasetti !
Aha!
Végrevalakivalahára!
Elnézégt, fárad a gzemem!

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:05:24

Mármint a Pancho=Puskás Öcsi az aha?
Nyugi, már én is alig látok, de még a 11-eseket meg kell várjam, nem alhatok el anélkül, hogy tudjam, ki veri majd meg az oroszokat:))

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 23:05:31

Gpasi!
Bűnbak kell?
Vonulj ellenzékbe.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:06:33

Én folyton ellenzékben vagyok. CSak amikor Fidesz kormány van, akkor kicsit jobban:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:08:25

Itt vagy még Mari? Évinél a Góltotóban azt tippeltem, hogy a 11-esekkel a spanyolok jutnak tovább. Úgyhogy nyugi!!

-

Stirlicz tudja

Stirlicz tudja
2008-06-22 23:08:36

Az oroszokat képtelenség megverni.
Mindenük megvan a győzelemhez.
Sztálin-orgonától kezdve a vodkáig.

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 23:08:41

na, akkor lőjünk:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:09:38

Stirlicz eltűnt a tavasz 17 pillanatával együtt. Hol van már ő, meg a Vjacsiszlav Tyihonov:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:10:12

Kapaszkodj Mari, indul a mandula.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:11:02

A spanyolok kezdik, ha jól láttam.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:11:43

Da'Villa: oké

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:12:14

Grosso: oké

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:12:53

Na ezt nem tudom ki: oké

-

Stirlicz, aki csakazértis megvan, és sosetűnik

Stirlicz, aki csakazértis megvan, és sosetűnik
2008-06-22 23:13:23

Spagi!
Ki az a Tyihonov?
Erdő lánya!
Vodkával?

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:13:41

De Rossi: kivédte Casillas:)):((((

-

Anami

Anami
2008-06-22 23:13:54

hogy mennyire nem tudom elviselni a focit...

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:14:12

Senna: oké

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:14:40

Szia Anami:)

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:15:05

Camonaresi: oké

-

Anami

Anami
2008-06-22 23:15:35

sziasztok. gondoltam, benézek ide, ha már ekkora nagy buli van itt.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:15:37

Guiza: Gigi megfogta:))))))))))))))))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:16:05

Csak én bulizok, a többiek már kidőltek.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:16:27

Dinatale: hát ez mi volt Öcsisajt????

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:17:07

Fabregas: berúgta a spanyolokat a 4 közé:)))))))

Na mit mondtam?????

-

Anami

Anami
2008-06-22 23:17:32

jeeee, spanyolország már ott van a legjobb négy között. fasza.

majd egyszer magyarázza el nekem valaki, hogy a fociban mi a jó.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:17:54

Jó lesz a spanyol-török döntő:)))

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 23:18:33

Kapufa?

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:18:38

Anami, ha magyarázni kell, akkor már semmi:)))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-22 23:19:39

Na jó éjszakát, szép álmokat mindenkinek.

-

Erdő lánya

Erdő lánya
2008-06-22 23:21:05

Jó éjszakát Spagi, és szép napot holnapra.:)))

-

BAUMANN JÓSKA  ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ

BAUMANN JÓSKA ... KÉMKEDÉS ÉS BUNYÓ
2008-06-22 23:21:42

Anami!
Az a jó a fociban, hogy akár a spanyolok kikaphatnak az oroszoktól.

-

évi.

évi.
2008-06-22 23:24:38

Spagikám, azt hiszem jó bort választottam ma estére:)))))))

-

matifu39

matifu39
2008-06-23 07:59:17

Te szurkolóNŐ, az oroszokról gyilkos tekinteted levedd ám!:)
De végülis, ha a spanyolok lesznek a döntőben, az se rossz.

-

realface

realface
2008-06-23 08:04:44

Viv la Espana!!!!

-

zsina

zsina
2008-06-23 10:14:04

Szar ügy, hogy a hollnadok kiestek.
Az oroszok viszont fiatalok, lendületesek, tanulékonyak és hatékonyak.
Szurkolok nekik.

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-23 17:51:56

Azért látod Évi, bejött a taktikád ismét:) Arra fogadtál, hogy az olaszok nyernek, de igazándiból a spanyoloknak drukkoltál, mint a portugál-német meccsen titokban a németeknek. De már ismerlek szép maszk, többé nem hiszek neked, tudom, hogy mindig a másiknak szurkolsz, mint amit mondasz:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-23 17:53:06

Matifu, ha így bejönne minden, mint ahogy ezen a meccsen, akkor tuti török-spanyol döntő lenne és a spanyolok lennének a világbajnokok:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-23 17:53:33

Real, viva:))

-

blog(onai) spagetti

blog(onai) spagetti
2008-06-23 17:54:50

Zsina, nekem még "barátkozni" kell velük. De ha netántán német-orosz döntő lesz, meglásd, nálam nagyobb orosz drukkert még nem hordott hátán a blogter:))

  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Blogter

0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet