blog(onai) spagetti

Fák, csillagok, állatok és kövek....

szeressétek a gyermekeimet. Legalább Ti, ha Ők nem. Ők, akik ájtatos képpel folyamatosan papolnak a család szentségéről. Ők, akik azon fáradoznak éjt nappallá téve, hogy mindenkinek jobb legyen, Ők, akik megvédenek minket mindentől és mindenkitől. Bár lehet, hogy megint hülyeséget beszélek, hiszen szeretik ők a kisdedeket. Annyira szeretik őket, hogy még választójogot is adnának nekik. Illetve nem nekik, hanem a szüleiknek kizárólag azért, semmi hátsó szándék által nem vezérelve, hogy ezzel is ösztönözzék Magyarország nemző- és szülőképes honpolgárait arra, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, nehogy már tovább fogyjon ez a büszke nemzet. Vagyis legyen még több csimota. Na ugye, hogy szeretik a gyermekeket.

Annyira szeretik őket, hogy a dohányzás ellenes törvényben lehet, hogy külön passzust szentelnek annak, hogy ne lehessen gépkocsiban, gyermek mellett dohányozni. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy épeszű, normális ember eddig sem dohányzott gyermekekkel egy légtérben, aki meg mégis, azt rohadtul nem érdekelné a törvény. De ha ez így működik, hogy egy tv-interjú keretében elhangzó kósza ötletből majdnem törvényjavaslat lehet, akkor javasolnám az ár- és bérkommandó mintájára megalakítani a nikotinkommandót, akik egy ingyenes zöldszámon bárki által tett bejelentés alapján, bármikor ráronthatnak Kovácsékra, vagy Némethékre, mert a fülest kapnak arról, hogy füst szivárog az ajtajuk alól, miközben két kiskorú gyermekük is otthon tartózkodik. Persze lehet, hogy csak Kovácsné égette oda a rántott húst, de ez még belefér a megengedhető hibaszázalékba, maximum nem tüdőrákban halálozik el a családfő, hanem heveny szívinfarktusban. Azt meg csak még halkabban mondom: mindamellett, hogy nagyon-nagyon fontosnak tartom a nemdohányzók védelmét, hányinger kerülget attól, ahogy miközben lassan boszorkányüldözéssé fajul a dohányosok elleni hajsza (nem csak nálunk, az egész világon), addig a dohánytermékekből származó jövedéki adó fontos pillére a mindenkori kormányok mindenkori költségvetésének. Hmmm…, ennek most egy kicsit utána olvastam. És ez így ebben a formában nem igaz. Illetve igaz, csak a másik oldalon ott az a tételsor, amit a dohányzásból eredő betegségek kezelésére, gyógyítására fordítanak és az bizony sokszorosa a bevételnek. Kicsit elgondolkoztam…..

De a végeredmény ugyanaz marad: helyeslem hogy a kocsmákból, éttermekből, szórakozóhelyekről ki akarják szorítani a dohányzást, de továbbra is az a véleményem, hogy nem a totális tiltás a megoldás, hanem az, hogy a vendéglátóegységek tulajdonosai eldönthessék, hogy dohányzó-, vagy nem dohányzó üzemmódra váltanak, és én, a vendég is eldönthessem, hogy dohányzó, vagy nem dohányzó helyet kívánok-e igénybe venni. Szerintem nem vagyunk kevesen olyanok, akik dohányos létünkre bizony a nem dohányzó helyet választanánk…

Na már megint nagyon letértem az eredeti csapásvonalról. Kanyarodjunk vissza a gyerekekhez. Szóval ott tartottam, hogy lehet, mégiscsak szeretik őket. Annyira szeretik őket, hogy még arra a csúnya, gonosz iskolába járásra sem kényszerítenék a 15. életévüket betöltő nagyobbacska fiúcskákat és leánykákat. Nem is kell az. Még a végén tanulnának valamit és kinyílna a szemük. Még a végén gondolataik támadnának. Önálló gondolataik. Atyaúristen!! Hát hiányzik az nekik? Dehogyis hiányzik. Továbbmegyek (persze lehet, hogy már Ők is továbbmentek, csak erről még nem olvastam). A 15. életévét betöltő, iskolából kimaradó gyermekeket azonnal nagykorosítsuk, az utánuk járó családi pótlék és egyéb nevelési támogatás azonnali megvonásával. Legyen joguk házasodni, autót vezetni, és természetesen választani, szavazni. Rájuk. Az ő jótevőikre, akik megszabadították őket az iskola, a tanulás láncaitól. Gyártsák futószalagon azokat a bébiket, akik után további szavazati jogot kaphatnak és ezután nem is két, hanem négy, vagy akár hat kézzel húzhatják be ikszet a megfelelő rubrikába.  Lökjük ki őket az utcára, aztán majd csak lesz valami velük. Lehet, hogy az államnak ez egy kicsit sokba fog kerülni, de ha a fele éhen pusztul – természetesen mindig csak az aktuális választások után – már megérte. Egyszerűen égnek áll az összes hajam ettől.   Azt meg végképp nem értem, hogy tényleg komolyan gondolják, hogy az a gyerek, aki 15 évesen mindenféle szakképzettség nélkül kimarad az iskolából, az majd könnyedén  elhelyezkedik, és dolgozni fog? Hol? Mit fog csinálni? Tényleg ez a jövő?  Olvastam, vagy hallottam valahol, hogy az általános iskolai képzést kívánják átalakítani úgy, hogy az utolsó 1-2 évben szakmát tanulhassanak azok, akik nem akarnak továbbtanulni. Ez azt jelenti, hogy mondjuk 6. osztálytól szétválik az általános iskola általános iskolára és szakiskolára? Ki dönti majd el, hogy a 12 éves Béluska melyik útra lép? Ő maga? A szülei? A tanárok a jegyei alapján?  No ezt majd innen folytatom, mert már így is olyan hosszú lett, hogy a kutya sem fogja elolvasni.

Tovább »

Csatlakozom, egy próbát megér....

Tovább »

Helló Blogtér:)

Itt is kívánok mindenkinek békéset, boldogat...

Tovább »

Ki a hülye, én vagy te?

A kérdés költői volt. Természetesen én, hiszen még mindig olvasok újságot (igaz, csak virtuálisan), nézem a híradót, hallgatom a híreket. Hogy mi a fenének, azt magam sem tudom, talán, nem talán, egészen biztosan azért, mert abnormális vagyok. Valamelyik este, éppen a Zsófi gólyabáli ruháját vasaltam (ez, hogy vasaló volt a kezemben, szintén az elmeállapotomat mutatja, hiszen nem tudok, és utálok vasalni. Persze rögtön egy selyemruhával kell kezdenem, ami kifordítva vasalandó, és félórai intenzív simogatás után sem lesz sokkal jobb, de most nem ez a lényeg…) amikor egyszer csak megjelenik a képernyőn először a Révész alamuszi Máriusz, hogy neki mennyivel jobb lesz jövőre, neki meg a többi nagycsaládos képviselőnek, nemtől, fajtól, pártállástól függetlenül, mert a népakarat, meg a népfenség, meg az anyám kínja felhatalmazta őket, arra, hogy jobb legyen. Nekem is, ha beledöglök is, juszt is. Vágókép, majd jön az őzikeszemű Nagy naiva Anna, két szempilla rezegtetés közben belemondja a képembe, hogy figyelj te hülye, igaz nem vagy nagycsaládos, nem keresel az átlag felett, nem hogy több lesz a havi fizetési borítékodban jövőre, hanem kevesebb, de neked akkor is minden szép és minden jó, hiszen az adóbevallásodat egy óra alatt ki tudod majd tölteni, trallala-trallala, és az neked annyira, de annyira jó lesz, majd meglátod, te kis csacsiJ)) Már lendült a vasaló, hogy belevágjam a tévébe, hogy „levasaljam” Annácska bájos pofikájáról a műmosolyt, de a gyerekek azt mondták, hogy most nincs pénzünk új tévére, inkább ne bántsam a nénit. Úgyhogy Annácska és a LG megúszták.

A minap meg hallom, hogy szegény kétszeres olimpiai bajnok. Schmitt Pál köztársasági elnökünk és udvartartása által benyújtott alkotmánymódosító javaslatcsomag hmmm, hogy szépen mondjam, mind helyesírásilag, mind stilisztikailag hibáktól hemzsegett, ami nem kicsit ciki, hiszen egyik fő eleme a magyar nyelv védelme. Szegény, szegény Pali bácsi, hát kikkel van ő körülvéve? Mindenesetre gyorsak, mert hamar eltüntették az ominózus irományt. Gondolom azóta a nép Palkója előkapta a tartalék párbajtőrt, és néhány fejet lekaszált. Hiába no, mindig is jó csapatjátékos volt, ezt már az elmúlt évtizedek alatt bebizonyította. Jól játszott ő a szocializmusban is, nem véletlenül lett tartalékból –OTSH elnökhelyettes – először a MOB főtitkára, majd elnöke, no meg a NOB alelnöke, meg protokollfőnöke, stb…stb.  Pajtásai közben gondoskodtak arról, hogy a kenyérre vaj is jusson, így kijárt neki egy kis Népstadion, meg Astoria, majd néhány jó kis zsíros nagyköveti állás. No nem, nem Timbuktuban, hanem Madridban, majd Bernben, hiszen a jó elvtársakat meg kell becsülni. A hálátlan kutya, meg miután nem lehetett a cucualisták Demszkyje, hipp-hopp csapatot váltott, és kezdhette elölről az egészet. Az új csapatba is hamar beilleszkedett, igaz ehhez kellett, hogy néhányszor hátba döfje a régi csapatát, ami bizony nem szép dolog Palika, - van-e neked fair play díjad? Biztos van, pont az ne lenne… -, de lényeg a lényeg, itt is jól játszik, a sólyomszárnyán, - az, hogy orbánszárnyán olyan hülyén hangzik – egész addig vitte, hogy ma már ő lehet a marcipánfigura az ország tortáján. Jó anyag, alakítható, formázható, csak szegénynek még senki nem mondta meg, hogy ő nem a királyfi, hanem a béka.

De hagyjuk szegény Palinkat, van neki most elég baja, ki kell ezt a csorbát rögvest köszörülni.

Térjünk vissza a lényeghez, ahhoz, hogy így is jó ez, nekünk jó ez, igen jó lesz, megint húzzuk fel a vitorlát, Sandokan, Sandokan, tenger tigrise támad a banda, Sandokan, Sandokan érted tűzbe megyünk, vagy a vízbe esünk ha vezetsz…. A fenébe, már megint elkalandoztam….

Tovább »

Évinek

Nagyon sok boldog születésnapot kívánok:) Maradj minidg olyan, mint most, az örök Éva és az örök gyerek, és kérlek, legyél továbbra is a barátom.  

Tovább »

Műszaki zseni

Korábban már írtam arról, milyen jóbarátok vagyunk mi ketten. A számítógép  és  én. Az azóta eltelt időben sem lettem sokkal okosabb, ügyesebb, viszont sokat felejtettem.

Mindig szerettem olvasni a különféle ügyfélszolgálatos rémségeket, amelyben a telefon másik végén ülők szembesülnek a felhasználók veretes problémáival, szeretem a süketek párbeszédét. Mint már régóta tudjuk, a legszebb öröm a káröröm, csak bánjunk vele óvatosan, mert azt is tudjuk ugyebár, hogy "mindenki visszakapja egyszer, mit más ellen elkövet".

Péntek késő este egy jó kis sörrel bélelt vacsora után hazaérve, játszóruhába öltözve, bal kezemben a távirányítóval, jobb kezem a számítógép indítógombjára helyezve, John Wayne-t lepipálva, egyszerre lőttem mindkét készülékre. Telitalálat, a gépezetek beindultak. A tévében valami film ment, a számítógépről hamarosan Al Bundy vigyorgott rám, mert még mindig lusta voltam lecserélni a cipőárust, így minden estém rém rendesen kezdődik. Gondoltam, legalább az e-mailjeimet megnézem, hiszen már napok óta nem tettem, és tudtam, megint tele vagyok a blogter felhasználók új bejegyzéseivel, mert persze arra is lusta vagyok, hogy azt a hetvenvalahány emberkét egyenként végigkattintva kijelöljem, hogy nem, köszönöm, nem kérek értesítést az új írásokról. És valóban, a 231 üzenetből, 225 erről szólt, hogy ti milyen szorgalmasak vagytok, a maradék 6-ból kettőben közölték, hogy már megint mennyi eurót nyertem, aztán azt is megtudhattam, hol vagyok az egymillimodik látogató - megjegyzem, persze soha nem jártam azon a honlapon -, de volt három olyan üzenet is, amit vártam és fülig érő szájjal elkezdtem olvasni a leveleket. Az elsőből értesültem arról, hogy régi kedves ismerősöm hamarosan férjhez megy. Harmadszor is. Hiába, vannak akik semmiből sem tanulnak:), Épp a másodikra kattyintottam volna, amikor Kossuth Lajos azt üzente, a keresett oldal nem található. Pedig isten bizony érdekelt volna a levél. No de sebaj, gondoltam én, akkor megtekintem áll-e még a blogter, A blogter biztosan állt még, de a mozilla is beintett nekem, juszt sem tudhatom meg amit akarok. Hát internet kapcsolat nélkül nehéz is. Merthogy az erre vonatkozó piktogram elbújt egy csini piros x mögé, és ezt még én is tudom, hogy mit jelent. No ilyenkor automatikusan kihúzom a modemet, várok néhány percet és a legtöbb estben a kapcsolat helyre áll. Közben azért az végigfutott az agyamban, agyacskámban, hogy a kábeltévé üzemel, márpedig ezek együtt szoktak távozni, a számlák is be vannak fizetve, ezért büntiben sem lehetek, valami más lehet itt a bibi, de azért gondoltam próbacsereszenye. Hát nem nyert. Továbbra sem volt net, úgyhogy inkább elmentem aludni. Amikor hajnalban folyó ügyeimet intéztem, azért bekapcsoltam a gépet, hátha. Semmi. Visszafeküdtem aludni, és megdöntve saját csúcsimat egész 7 óráig sikerült újra elszenderednem. Közben az éjszaka folyamán valamikor Attila is hazaért, de nem akartam őt felzargatni, inkább felhívtam a 1412 -t, hogy bejelentsem a hibát. Na ezek után zajlott le az alábbi épületes párbeszéd:

- Jó reggelt kívánok, .. Zoltán vagyok, miben segíthetek?

- Üdvözlöm, Vass Zsuzsanna vagyok és tegnap este óta nincs netem.

- Szeretném elkérni az MT azonosítóját.

(ezen mindig kiakadok, mi a frászért kell még egyszer megadni, amikor már egyszer bepötyögtem a francos számokat a készülékbe)

-700....... - nagy nehezen kisilabizáltam újra

- Köszönöm. Legyen szíves megmondani, melyik gombok világítanak a modemen.

- Az első és az utolsó kettő.

- Hmm ha kérhetném, akkor olvassa le inkább a gombok nevét.

- Jaj, még nem látok, elnézést, várjon egy kicsit, izé mindjárt megpróbálom. .... (azon a kis fekete kütyün szürke, hangyafaszányi betűkkel vannak a feliratok, amit még teljesen éber állapotban sem látok, nemhogy félkómában) Szóval az első, azt hiszem, power.

- Köszönöm, most akkor nézzük a többit.

- Jó nézzük.Jézusom, az utolsó előttit nem tudom kiolvasni. Várjon már egy pillanatot, nem látok. Na most már jobb, mindjárt mondom. Snyc, vagy sync, tiszta homály.....

- Rendben van, akkor drága asszonyom próbálja meg az utolsót is lebetűzni (mint atya a hülyegyerekével, és tényleg nem hallottam a röhögést a hangjában, halálosan komoly volt a fiatalember)

- Na azt nem tudom. Most már semmit sem látok (és tényleg nem láttam, minden összefolyt a szemem előtt, és lila karikák is ugráltak, azért csak kinyögtem)

- Ready.

- Értem. És most akkor nézzük azokat a gombokat, amik nem világítanak. (itt mondott két olyan szót, amit nem értettem, ezért ügyesen átvettem az irányítást)

- Mondom inkább sorban amit látok. Jó? (ez nagyképűen hangzott ám, mert továbbra sem láttam semmit. Fogtam a modemet, hol a szemem alá dugtam, hol eltartottam jó messzire, próbáltam ezerrel fókuszálni, de csak nem akart sikerülni..)

- Na szóval a második gombra az van írva, hogy usb, a harmadikra anett, nem, nem enet, a negye....

- Stop! Azt mondja, a harmadik gomb az enet?

- Igen, azt mondom (feleltem boldogan, milyen ügyes kislány is vagyok én)

- Oké, akkor megvan a probléma. Nincs kapcsolat a számítógép és a modem között. Be van dugva a modem?

- Persze, hogy be van dugva, tegnap este neteztem és az egyik pillanatról a másikra szállt el a modem. - és akkor esett le, hogy mit is mond - Lehet, hogy kilazult a kábel? Mindössze ennyi a probléma????

- Igen.

- Basszus, ne haragudjon, mindjárt megigazítom. - és lőn. Kis tapogatózás után eltünt alulról a piros x. - Kész, elnézést kérek, hogy ilyen hülyeség miatt telefonáltam.

- Ó asszonyom, nyugodjon meg az elmúlt 12 órában nem Ön volt a leg.... - itt kicsi szünet - problémásabb ügyfelünk. Higgye el, vannak sokkal rosszabbak, öröm volt Önnel problémát megoldani. - és még ezt is halálkomolyan mondta.

- Köszönöm, viszonthallásra, szép napot Önnek.

- Önnek is asszonyom.

Megint tanultam valamit. Legközelebb, mielőtt telefonálok, isten bizony leírom a gombok nevét vastag, fekete filctollal, lóbetűkkel egy A3-as lapra. Vagy legalább elmegyek - majd, egyszer - a szemészetre szemüvegért.

Tovább »

Találkozásom Stephen Kinggel

La Amante írását olvasva eszembe jutott az a könyv, amit a legtöbbször tettem le, hogy nem, én ezt nem olvasom tovább.
1987. nyár végén, vagy ősz elején már nem emlékszem, hogy került a kezembe Stephen King könyve, számomra az első:  A ragyogás. Attila akkor még pocaklakó volt Már az első néhány oldal elolvasása után heves rugásokkal jelezte, nem éppen babaváró olvasmányt választottam. Félretettem. Próbáltam mást olvasni, de egyszerűen nem ment. Vonzott a Panoráma szálló, érdekeltek Danny látomásai, folyton a szemem előtt lebegett a tükörben látott szó: KELLÖGEM. Újra és újra elővettem, és egyszerűen muszáj volt továbbolvasnom. 2-3 oldalnál soha nem tudtam egyszerre többet befogadni. Olyan szinten volt számomra nyomasztó, borzongató és egyben csábító, hogy fittyet hányva a józan észnek - normális kismama tuti nem olvas pszichohorrot -, néhány hét alatt legyűrtem. Éveken keresztül minden megjelent könyvét megvettem. Tortúra, Christine, Álattemető, Cujo, Tűzgyújtó, Holtsáv, Carrie. Aztán ahogy jött, úgy el is múlt. Sokáig csak ott porosodtak a könyvespolcon. A sors fintora, hogy amikor a fiam elkezdett komolyan olvasni 14-15 éves korában, az első könyv amit levett a polcról az enyéim közül, a Ragyogás volt. És innen kezdve nem volt megállás. Az érettségiig a kötelező olvasmányokon kívül, csak Stephen King volt a kezében. No meg Rejtő, de az másik történet. Az antikváriumokból beszerezte az összes magyarul megjelent művét, a teljes kollekció megvan. Időnként kicsit féltem, hogy maradandó károsodást okoztam a gyerekben, hiába ajánlottam neki a jobbnál-jobb könyveket, kizárólag Kinget olvasott. Aztán történt valami, amit a mai napig nem tudok megmagyarázni, de köszönet érte a gimnáziumi magyar tanárának, Attila elkezdett barangolni a magyar- és világirodalomba. Összeállíttatott a tanárúrral egy listát, és módszeresen, kitartóan végigolvasta az ott felsoroltakat. Az olvasási láz még midig tart. Szinte az összes pénzét könyvekre költi, mára már messze lekőrözte olvasottságban a jó édesanyját.

Tovább »

A la Carte

Gondolkoztam azon, írjak-e szülinapi bejegyzést. Először úgy voltam vele, elég nekem a tüzijáték, hiszen ezt minden évben megkapom, de aztán rájöttem, nem lehetek ennyire önző, a blogom  megérdemli, hogy kicsit kényeztessem, megsimogassam a buksiját. Úgyis meglehetősen elhanyagoltam őt az utóbbi időben. Pedig sokat köszönhetek neki. Amikor padlót fogtam, hagyta, rajta keresztül szabaduljak meg a bánattól, az ő vállán (s)írtam ki magamból a tehetetlenséget, a dühöt, a keserűséget. Ha jó kedvem volt, együtt vihorászott velem. Hagyott játszani, amikor játszani hívtak. Szó nélkül elviselte az agymenéseimet.  És a legfontosabb, összehozott nekem néhány olyan emberi, baráti kapcsolatot, melyek nélküle nem jöhettek volna létre. Sokan azt mondják, hogy itt a virtuális világban mindenki álarcot visel és csak azt mutatja meg magából, amit akar, és olyannak mutatja magát, amilyen szeretne lenni. Vagy épp ellenkezőleg, itt tombolja ki az összes fusztrációját. Igaz. De néhány álarc mögé bekukkantva meg lehet találni az igazi arcot is. Ez néha jó, néha nem. Időnként nagyon rossz szembesülni azzal, hogy ki is lakik a maszkban, rájönni arra, hogy a valóság sokszor köszönő viszonyban sincs az eddig megismerttel, de ez benne van a pakliban. És nagyon jó érzés az, amikor azt találod a nicknév mögött, amit, akit vártál. Olyan ez, mint amikor elmész vacsorázni egy új helyre, átböngészed az étlapot, megrendeled az ételt és vársz. Sokszor csalódást okoz a választásod, kiderül, hogy a borjú bizony már vén marha, hogy a csirke néha nyers, a zsenge spárga meg már kötélnek is vastag. Ilyenkor mindig megfogadod, többet nem mész ismeretlen helyre. De aztán csak hajt a kalandvágy, az új megismerésének a lehetősége és újra belevágsz. Az utóbbi néhány hétben velem többször is előfordult, jól választottam. Nem csalódtam az étlapban. Valhol egy nagyon jó sztéket kaptam, Csopakon igazi volt a túrós palacsinta, Solymár pedig tiszta Hawaii volt. És mindezt a blog(onai) spagettinek köszönhetem. Köszönöm.

Tovább »

Micsoda útjai voltak neki....

Egy legenda megint elment....

Soha többé nem mehetek már Cseh Tamás koncerte, nem hallhatom élőben rekedtes hangját.  De a dalai itt maradnak nekem, nekünk.

Tovább »

Csak ülök és mesélek....

Amikor január végén Stancinak felsoroltam néhány haklimat, a fóbiáimra még ki sem tértem. Úgy mint madár, hüllő, stb. Évinek Csopakon sikerült bebizonyítanom, hogy bizony, bizony tényleg ilyen háklis tyúk vagyok. Vittem ám külön törülközőt a párnára, vittem kis zárható üvegeket a csikkeknek. Aztán kaphatott egy kis ízelitőt a fóbiáimból is.
A házba, ahol laktunk helyes kis fedett verandán keresztül lehetett bejutni. Péntek este  kint üldögéltünk a teraszon. Valamiért be kellett mennem a konyhába, hát látom ám, hogy a bejárati ajtó feletti üvegablak előtt valami madárnak látszó lény üldögél. A gyomrom már ekkor összeszorult. Ahogy közelebb mentem, összeszedve minden ornitológiai tudományomat, felismertem, hogy bizony ez egy veréb. Nem csuktuk be a külső ajtót, szegényke valahogy betévedt, és a sötétben ottragadt. Tényleg csak kicsit hisztiztem és megfenyegettem Évit, ha ez még reggel is itt lesz, én bizony ki nem megyek. Na erre Évi odament és először megkocogtatta az üveget, majd miután a madarunk a füle botját sem mozdította, kicsit erélyesebben odaütögetett. Ezzel annyit sikerült elérnie, hogy verébkoma áttelepedett a másik oldalra. Eljött a reggel, persze én keltem korábban, de miután nem tudtam, hogfy ez a vérengző fenevad kiköltözött-e a verandáról, biztos ami sicher a konyhában ittam meg az első kávét, ott cigiztem, várva, hogy Évi a nagy verébvadász is magához térjen. Mikor elindultunk a strandra, a felderítő seregként előreküldött Évi jelentette, a veszély elhárult, semmi akadálya annak, hogy Spagi nagy'sasszony elhagyja a hajlékot.
Este, a rögtönzött blogter tali után - ez egy másik történet - amíg én  kikísértem Talemát, Markyt, en1-et az autóhoz, Évi Bakura/Spirál/Zolival bement a házba összeszedni a táskákat. Lelkesen integettünk utánuk, de én már láttam Évin, hogy valami nem stimmel. Összeszedtük a kertből a maradék poharakat, csikkeket, majd én mentem be előbb a házba, majd azzal a lendülettel vissza is fordultam, hogy kivigyem a szemetet. Évi  azonnal futott utánam, hogy ne menjek sehova, hanem azonnal csukjam be az összes ajtót. Majd közölte, hogy amikor a Zolival amikor az előbb kimentek a házból, szegény fiú majdnem rálépett a világ legundorítóbb siklójára, ami a kuka felé menekült előlük. Ismer már az én barátosném engem annyira, hogy ezt már csak akkor mesélte el, amikor biztos helyen tudott.
És akkor azt még nem is említettem, hogy első reggel mosogatás közben egy olyan iszonyatos százlábú futkározott a mosogatóban, hogy alig birtam visszafogni magam, fel ne sikoltsak és fel ne keltsem Évit. De összeszorított foggal addig eresztettem rá a vizet, amíg el nem tűnt a lefolyóban. Kapaszkodott a büdös dög, de én győztem!
Szóval kérem ilyen veszélyek között éltünk, de már ma este visszamennék, dacolva minden verébbel, siklóval, százlábúval, mert nagyon jól éreztem magam. Remélem Évi is. Ha elvisz magával jövőre is, akkor talán mégsem én vagyok a világ legkiálhatatlanabb lakótársa:))

Tovább »

Fris be(e) or not fris be(e)

Az egész úgy kezdődött, hogy Évi azt mondta, megyünk Csopakra. 2 napig csak nem dől össze nélkülem a cég (jelentem nem dőlt), utazunk és kész. Miután Évivel csak módjával lehet ellenkezni, és egyébként is a telehócipő effektus már javában tombolt, csak tessék-lássék tiltakoztam, de igazándiból már elsőre is tudtam, hogy menni  kell és kész.
4 nap, ami csak a barátokról, a pihenésről, a nyugalomról szól, no meg a Balatonról. Amikor csütörtök reggel elindultunk, még nem tudtam, hogy én leszek a Balaton réme, hogy a kisgyerekes anyukák velem fogják ijesztgetni a gyerekeiket, ha nem akarnak kijönni a vízből. Egész szombat délutánig kellett várni erre, de szombaton aztán reszkethetett tőlem az egész Balaton. A történeti hűséghez az is hozzá tartozik, hogy amikor még általános iskolás koromban lőgyakorlatra kellett menni, én igen hamar felmentést kaptam alóla, pedig isten bizony véletlen volt. Én a céltábla közepét céloztam meg, a nyavalya sem tudja, hogy sikerült elsőre kilőnöm a majd négy méterre felettünk lévő lámpát, de sikerült És itt rögtön véget is ért számomra a lövészet. Na de kanyarodjunk vissza a Balatonhoz. Csütrtöktől kezdve folyamatosan frizbiztünk Évivel, hol jobban, hol kevésbé jobban sikerültek a dobásaink, mi remekül szórakoztunk. De eljött a szombat délutnn és eljött valaki, akinek a nevét csak akkor írom ide, ha erre felhatalmazást kapok tőle, vagy töredelmes vallomást tesz, hogy igen ő volt, aki kihozta belőlem a legjobb formámat. Egyelőre csak hívjuk őt Matifunek. Szóval épp befejeztük Évivel könnyű kis diétás update pacalpörköltünket. Ő főtt krumplival, kenyérrel, én csak lájtosan, hasábburgonyával (amire megboldogult férjem tanított és azóta ha csak lehet azzal eszem), amikor is megszólalt a telefonja és a másik végén ott volt az a személy, akinek a nevét juszt sem árulom el. Két napja egyfolytában csalogattuk, de ő folyamatosan ellenállt, hogy nem és nem jön. Na szóval akkor már ott volt a strandon. Miután benyakalta a sörét, mi meg a capuccinonkat, egyből berángattuk a vízbe, hogy elkápráztassuk csodálatos frizbitudásunkkal. Ment is minden, mint a karikacsapás, könnyedén dobáltuk az eszközt ide, meg oda, meg amoda, közben fecserésztünk, kacarásztunk ahogy ilyenkor kell, amikor is az egyik gyönyörűen ívelő dobásom a gravitáció törvényének engedve, cselesen kikerülve Évi kinyújtott kezét, egy tőle legalább 5 méterre labdázó kisfiú fejének a közepén landolt. Miután a gyereket magához térítettük és kellőképpen kiröhögtük magunkat, megállapítottuk, hogy direkte ez úgysem ment volna és a villám sem csap be kétszer ugyanoda, folytattuk a játékot. De nem addig van ám az, amit én egyszer el tudok baszarintani, azt el tudom másodszor is. Így történt, hogy néhány perc múlva egy tündéri kislány fején landolt a dobásom. Na akkor már vinnyogtunk a röhögéstől és a többiek igyekeztek engem távol tartani a gyerekektől. Es sikerült is nekik, harmadszorra már egy pasi fejét lőttem ki.  De tényleg nem volt szándékos. Úgy nem tudom. Ha célozni kell. Én csak eldobom, aztán talál. Mindenesetre malomkövet senki ne adjon a kezembe. Utána már semmi érdekes nem történt, alig néhány fürdőző testi épségét veszélyeztettem, de sajnos több telitalálatot nem tudtam bevinni. Hiába, gyakorolni kell még.
De tudjátok, ha a csopaki strandon jártok és azt halljátok, hogy anyukák ordibálnak a partról, akkor bizony jól halljátok. Azt üvöltik a gyerek felé, hogy gyere ki Józsika, mert ha nem jössz ki a vízből, jön Spagi a firzbivel.....

A képet innen kölcsönöztem.

Tovább »

Felipe

Tegnap délután az aputól hazaérve bekapcsoltam a tévét, hogy nézzem a Q3-at, de miután a Krisztáék elhoztak minket, még a Q2 végét is elértük. Az első kép ami felvillant a képernyőn, egy piros autó a gumifalba csapódva. Attila kapásból rávágta, hogy ez Massa. Épp készültem letorkolni a fiamat, amikor a kommentátorok hangja is megérkezett, azt taglalták, milyen műszaki hiba történhetett a Ferrarival, mert F1 pilóta ekkorát nem hibázhat, itt a technikának kellett közbeszólnia. Aztán jöttek a visszajátszások, a találgatások és egyszer csak kiderült, hogy valami menetközben nekicsapódott Felipe bukósisakjának. Nem is tudom hányadszorra néztük végig a lassításokat, amikor kiderült, hogy az a valami egy rugó. Tyúkeszemmel még mindig nem tudom felfogni, hogy került oda. Oké, olvastam már, hogy Barrichello autójáról szakadt le, de fizikából mindig gyenge votam, számomra továbbra is parajelenségnek tűnik - amiben nem hiszek -, hogy egy majd 1 kg-os (80 dkg) alkatrész, hogy tud többszáz méteren keresztül olyan magasságban maradni, hogy pont fejbe találja az arra járó versenyzőt. A szememnek azért még hiszek, de nem értem.Most hajnal óta olvasom a különböző hírportálokon megjelenő, egymásnak sokszor ellentmondó közleményeket, nyilatkozatokat. És csendben szorítok Massáért, azért, hogy minél előbb felépüljön és újra azok a kisfiús, mosolygós képek járják be a világot, amiken úgy néz ki, mint egy elégedett, jóllakott napközis és ne azok a képek lebegjenek előttem, amin a bezúzott sisak alatti sérülés látszik. Go Felipe, go!!!!

Tovább »

Kulcskérdés

Köszönet Vargalandnak és a többieknek a kellemes estéért, köszönet a dedikált könyvért, köszönet mindenért:) És legfőképpen köszönet Zolinak azért, hogy tudtán kívül ugyan, de megoldotta az évszázad, mit évszázad, évezred! rejtélyét.
Történt ugynis, hogy két hete egy esőre hajló hétfő reggelen Spagi dolgozni indult. Egyik kezében a táska, az ernyő, másikban a szemeteszsák a hétvégi terméssel, a harmadikkal pedig rutinszerűen bezárta az ajtót. Alul-felül, ahogy kell. A szokásos menetrend szerint, a lépcsőházban elhelyezte a kulcsot a táskáján csak és kizárólag a kicsinek éppen nem nevezhető kulcscsomó részére fentartott külön, zippzárral zárható zsebbe, legyalogolt két emeletet, majd kidobta a szemetet. Az esőt az ernyővel sikerült jól elijesztenie, nem volt rá szükség. Este hazaérkezvén egyik kedves szomszédjával együtt liftbe szállt, ahol is megszokott mozdulattal húzta el a zippzárt, szedte elő a kulcsát. Ahogy kikerült a kulcscsomó, azonnal érezte, hogy  valami nem stimmel. Szemei kigúvadtak, és döbbenten konstatálta, hogy itt bizony kulcskérdés van. Hol a kulcs??? A felső, biztonsági zár kulcsa, a kulcsok kulcsa. A kulcscsomón nem volt. Sebtiben beletúrt a táskába, de nem lelte. Közben szegény János türelmesen áll, várt, majd csak előbányássza a bige a hiányzó kulcsot. Hát nem bányászta. A kedves szomszéd beinvitálta Spagit hozzájuk, hogy nyugodt körülmények között, táskáját aprólékosan átkutatva ráleljen a vágy csodálatos tárgyára, a kulcsra, mellyel hajlékába juthat. De a kulcs csak nem került elő. Telefon Attilának, aki Rákosszentmihályon a barátnőjénél leledzett, csak kedd este jött volna haza. Szóval telefon, hogy ugyan drága kisfiam, szaladj már haza Óbudára, engedd be jóanyádat a lakásba, de útközben ugorjál be Zuglóba a papához, a pótkulcsért. Attila jó gyerek, azonnal indult. Közben Spagi körbejárta a házat, bekopogott-becsengetett mindenkihez, nem találtak-e reggel a lépcsőházban, vagy az udvaron valami nem odaillő tárgyat, nevezetesen Spagi kulcsát. A villám közvéleménykutatás negatív eredményt hozott, így mit volt mit tenni, Spagi lépcsőfokról-lépcsőfokra, fűszálról-fűszálra átkutatott mindent, de a kulcs csak nem lett meg. A rejtély fokozódott. El ugye nem lophatták, mert annyira profi zsebtolvaj a világon nincs, aki kiveszi a zárt zsebből a kulcscsomót, kinyitja, levesz róla 1, azaz egy darab kulcsot,  gondosan visszazárja, majd visszateszi a táskába és még a zippzárat is behúzza. Na ilyen nincs. De akkor hol a kulcs?  Mialatt Spagi Sherlock Holmest játszott és az elveszett ereklyét vizslatta, az a fránya eső elkezdett szakadni. Az ernyő fent pihent a szomszádoknál, így amikor röpke másfélóra múlva Attila bőrigázva megérkezett, a szintén bőrigázott jóédesanyját a lakásba bebocsátotta, az ernyő értintetlenül felkerült a fogasra, a helyére. És ott pihent egész tegnap délutánig. A történethez hozzátartozik, hogy Spagi utálja az ernyőt, az esővel szemben inkább napszemüveggel védekezik, aminek a hatásfoka ugyan sokkal alacsonyabb, viszont könnyű és mindig nála van. Tegnap dálután, mielőtt elindult a könyvbemutatóra, hosszasan vívódott magában, feltegye-e a napszemüvegét, de győzött a józan ész és magához vette méretes ernyőjét, mert úgy gondolta, mégsem illik egy ilyen jeles eseményre ázott verébként érkezni. Szóval ernyő a kézbe, indulás. A papa kulcsával ajtó bezár, alul, fölül, lépcső clapp-clapp, kilépett a szakadó esőbe, majd egy laza mozdulattal azt mondta az ernyőnek: Szezám tárulj! És Szezám tárult. Dobpergés, fanfárok, kinyíló ernyő és megtörtént a csoda! Az ernyőből kiesett a kulcs, pontosan Spagi orra elé. Szerencsére épp nem jött senki, így maximum az erkélyekről, vagy az ablakokból kukkolhatták a népek, ahogy Spagi hangosan röhög egymagában, miközben indiántáncot lejt és csuklik. Mindezt egyszerre.
A buliról magáról juszt sem írok, tetszettek volna kérem eljönni.

Tovább »

Mint dühöngő bikáé.....

Eredetileg valami dühöngő bikát kerstem, valami ilyesmit:

De aztán rátaláltam erre:

És már nem is haragszom. Annyira. Azért szívből kívánom, hogy Demszky és az összes szentek csak 1 héten keresztül próbáljanak meg eljtuni délután 5 után Dél-Budáról-Óbudára. Tömegközlekedéssel. És utána pampogjanak arról, hogy világvárost építenek.

Tovább »

Csili-csalamádé, rohadt karalábé, sári hopp....

Megint vasárnap van. Egy rendes vasárnapi bloggerina ilyenkor leül a géphez és (s)ír. Igaz, amikor elkezdi, még csigalma foncs (így mondtam két évesen azt, hogy fogalmam sincs) arról, hogy miről is írjon.

Írjon-e arról, hogy a szerelő ezen a héten újra átvágta? Igaz, egyszer jött, hozott is ajtókat, de az egyik nem volt jó, no meg a számlákkal sem számolt még el, úgy volt, hogy pénteken istenbizonyazégreesküszöm, most már tényleg. Aztán pénteken telefonált (legalább ennyi), hogy majd szombaton, persze szombaton sem, viszont ki volt kapcsolva. Juszt sem írok erről, mert ha én ennyire unom, hogy ilyen úzer vagyok, akkor más legalább kétszer ennyire unja.

Írjon-e arról, hogy az egyik szeme sír, a másik meg üveg, és nagyon örül annak, hogy EscobarVelaxinSzimatnyomozóSufniúr a Liverpoolhoz, vagy a Manchesterhez igazolt. Tiszta szívből remélem, ez a távolság elég lesz neki ahhoz, hogy kikerüljön a drága mama fennhatósága alól, ugyanakkor féltem őt, hogy mi lesz vele, ha  teljesen kikerül a drága mama fennhatósága alól. Nem, erről sem írok, csak csendben szorítok érte, magamban a hitetlenek imáját mormolva...

Írjon-e arról, hogy a héten előkerült egy rég nem látott barát, aki valaha kicsit több is volt, mint barát, a blogján keresztül találta  meg, és most levelekkel bombázza őt, hogy találkozzanak. Nem, erről sem írok, mert ahogy neki is írtam, nem akarom lerombolni a benne élő emlékeket, nem akarom, hogy a 18 éves, csinos lány helyett szembesüljön a 45 éves, hogy finoman mondjam már nem annyira csinos nővel. Mert nem hiszem el, hiába mondja, hogy nem számít, igenis számít. Nekem mindenképpen, és neki is.  Tudom, hogy már ő sem az jóképű dalia, aki valamikor volt, tudom, hogy túl van két váláson és őt is megtaposta az élet, de akkor sem.

A vasárnapi bloggerina bajban van.


Csili-csalamádé, rohadt karalábé, cukros csokoládé, sári hopp, hej hopp....

 A képet innen vettem "kölcsön".

Tovább »

Küldök néked egy nápolyi dalt

Meg még mást is küldök, de az egyáltalán nem szalonképes......

Tovább »

A balek

Pár hete olvastam dr. House könyvét (Hugh Laurie: A balek). Nem egy világirodalmi remekmű, de könnyed nyári szórakozásnak pont megfelelő. Néhol már-már magát a rejtői humort véltem felfedezni benne, bár gondolom, ez inkább a fordító, Ördögh Bálint érdeme lehet. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem tudok angolul, mert nagyon kiváncsi lennék, mennyire jön ez át az eredeti nyelven. A címet nem annyira értem, nem ismerem a könyvkiadás technikáját, nem tudom, a forditó, a szerkesztő, vagy a kiadó adja-e a magyar címet az idegennyelvű könyveknek, de hatalmas angol tudásomat összeszedve, az én fordításomban a "The gun seller"-ből sehogyan sem lesz balek, már csak azért sem,  mert Thomas Lang a könyv főszereplőjére semmiképpen nem tudok balekként tekinteni.
Ha balekot akarok látni, bőven elég, ha a tükör elé állok és belenézek. Látom, ahogy a homlokomon villog a felirat: balek.. balek.. balek.
Két hete ott hagytam abba "Spagaméri, az elátkozott fagylaltfos" történetét, hogy remélem vége a mi kis vizikalandunknak. No miután az én életemben semmi nem egyszerű, ami bonyolult is lehet, természetesen csak félmegoldás született, a víz folyását, mint utóbb kiderült nem sikerült megállítani. Dícséret illeti a Generali biztosítót, mert amikor június 2-án felhívtak, 2 perc alatt megbeszéltük, nem jön ki a kárszakértő, ennyi és ennyi pénzt tudnak felajánlani a kárenyhítésre, amennyiben ez megfelel nekem, 1-2 nap múlva ott lesz a számlámon a pénz. Megfelelt. Egészen addig, amíg haza nem értem, és meg nem jelent nálam az alattam lakó, hogy nem elég, hogy a vizes foltok tovább nőnek, de most már az előszobában, a lámpájából is ütemesen csöpög a víz. Telefon a szerelőnek, itt a régi-új feladvány, tessék kérem megoldani. Másnap délután az orvosi konzílium összeült, hosszasan vizsgálták a beteget és nagy nehezen leszűkítették a kört. Az egyik zseniális dr. Vízszerelőnek támadt az az ötlete, hogy talán zárjuk el a vizet néhány percre a vízóránál, majd ha újra megnyitjuk, kiderül aminek ki kell derülnie. Nevezetesen annak, hogy ha a megnyitás után az óra eszeveszetten pörögni kezd, akkor itt kérem csőtörés van valahol. És lőn. A vízóra megkergült kakadu módjára kerregett és pörgött. Majdnem Heuréka! Azért csak majdnem, mert még azt is ki kellett találni, ugyan hol  van az a kiba*ott törés. Olyan túl sok helyen nem lehet, de ahhoz, hogy a pontos diagnózist fel lehessen állítani, elkezdték mutogatni, hogy először itt vernek le 2 vagy 4 csempét, ha nem nyert, akkor ott a következő kettőt, majd ott, meg ott, meg ott. És ha ez sem segít, akkor ki kell venni a kádat. Lelki szemeim előtt már láttam az én gyönyörűséges elefántokkal tarkított fürdőszobámat romokban heverni, elképzeltem, hogy napokig nem fogunk tudni fürdeni, mosni, meg semmilyen, a füdszobához kapcsolódó tevékenységet végezni. Kicsit fájt. Na jó, nagyon fájt. Olyannyira, hogy a gutaütés már nem csak kerülgetett, hanem intenzíven kopogtatta a vállamat. Mindenesetre megállapodtunk abban, hogy a műtétre pénteken reggel 8-kor kerül sor, azért akkor, mert pénteken tud hozni a szerelő még egy embert, aki a helyreállítási munkákat fogja elvégezni, úgymint falazás, burkolás. Arra kértek, hogy addig is tartsuk zárva a vizet, csak akkor nyissuk újra meg, ha már nem bírjuk visszatartani folyó ügyeinket, vagy elég avittos szagunk van ahhoz, hogy elengedhetetlen szükségét érezzük egy rövid tusolásnak. Szótfogadtunk. Két napig a greenpeacet megszégyenítő módon óvtuk a Föld vízkészletét. Csütörtökön felhívott a szerelő, hogy itt dolgozik a közelben, átugrana este egy kis pénzmagért, hogy megvegyen mindent ami kell, másnap már ne kelljen még ezzel is bíbelődni.Pénz odaadva. Eljött a péntek 8 óra. Miután én ismét nem tudtam otthon maradni, Attilára várt a feladat. Fél kilenc felé felhívott a szerelő, hogy bocsika, de hajnalban berángatták a Gázművekhez egy kis továbbképzésre, ahogy ott végez, jön. Féltizenkettő körül meg is érkezett, amikor én 4 után hazaértem, már az utolsó simitásokat végezte a csőcserén. A szerelő és Attila is több sebből vérzett, kicsit megijedtem, hogy verekdetek egy férfiasat, de megnyugtattak, hogy csak a munka frontján harcoltak, mert több órás küzdelem árán sikerült csak kiszabadítani Willyt, a sérült bálnacsövet. A szerelő felvetette, hogy ha nem lenne nagy probléma, akkor holnap, azaz szombat reggel 8-kor jönne újra, már szó sem volt másik emberről, majd ő elvégzi a helyreállítást, visszateszi a 2 csempét, beépíti a kazán alá és a fürdőkádhoz a már megvett ajtókat. Nyeltem egyet és azt mondtam jó, rendben van. Aztán azt is mondta, hogy kér ennyi meg ennyi pénzt. Gyorsan osztottam, szoroztam fejben, mert engem még megtanítottak rá az átkosban, majd levonva az anyagra adott pénzt, az jött ki, hogy az ár méltányos. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli. Azon felül kell a lóvé. Miután a fiúk fellocsoltak, és kellő módon kiháborogtam magam, 10 ezer forint kivételével leperkáltam a kért összeget, megbeszéltük, úgy méltányos, ha az utolsó összeget az elvégzett munka után kapja meg. Szombaton háromnegyed kilenckor elindultam apázni, szerelő még sehol. Féltízkor hívott, hogy újra bocsika, de dugóba került (szombat délelőtt??) valami baleset miatt, de már úton van, nyugi Zsuzsika. (Nem vagyok Zsuzsika!!!!!!) Megint nyeltem egyet. A végén még szokásommá válik. Dél körül felhívtam Attilát, hogy na mi a helyzet. Azt mondta a fiam, gyönyörűen visszarakta a Jani a csempét, de beszélni szeretne velem. Zsuzsika, ha nem lenne probléma, az ajtókat még most sem raknám be, mert otthon felejtettem őket, meg a számlát is, de hétfőn délelőtt, amikor úgyis jön a kárszakértő, majd felugrok, 10 perces munka, pikk-pakkra megcsinálom. Újra átmentem víznyelőbe és azt mondtam, rendben van. Azért a 10 ezer forintot Attila gyanútlanul odaadta. Eljött a hétfő. A kárszakértő jött, amikor mondta. Hogy került sor mégis a kárszakértésre, amikor már megegyeztem a biztosítóval? Úgy, hogy amikor kiderült, mégsincs vége a kálváriánknak, felhívtam a Generalit, hogy állítsák meg Arthuro Ui-t, meg a pénz átutalását, mert mégsem olyan egyszerű a történet, a hölgy nagyon kedvesen közölte, már nem lehet visszacsinálni, a pénz elindult. Felveszi új kárnak, de most már jön a kárszakértő, mert ezt ugyan nem mondta, ki kell szűrni a biztosítás csalást. Jogos. Péntek délelőtt fel is hívott az úr, hogy akkor ő hétfőn délelőtt szemlézne egyet a helyszínen. Mondtam neki, ha benne akar lenni az események sűrűjében, akkor tegye ezt meg most, mert hétfőn délelőttre minden helyre lesz állítva és csak fényképeket nézegethet a jeles eseményről. Azt mondta, hogy ő vizuális típus, tökéletsen megfelel neki, ha fotósorozatot mutatunk neki. Így esett, hogy Attila segédvízszerelői tevékenysége mellett a paparazzi szerepét is magára vállalva, buzgón kattintgatva a masinával, a műtét minden fázisát dokumentálta.  Tehát ott tartottunk, hogy a biztosító embere megtekintette az igencsak jól sikerült képeket, megvizsgálta a kiszedett csöveket, alkatrészeket, de sajnos azt is láthatta még, hogy a helyreállítás bizony nincs befejezve. Abban maradtunk, hogy a számlákat beviszem a Flóriánba, az ottani irodájukba. A másik szerelő még aznap be is ugrott a munkahelyemre, hozta a munkadíjról szóló számlát, márcsak a Janinál lévő anyagszámla hiányzott. Dél körül felhívtam, hogy Attilának 3 órakor el kell mennie, érjen oda addig, vagy jöjjön 6 után, mert én akkor érek haza. Úgy lesz Zsuzsika, (csendben toporzékol, nem Zsuzsika!!!) ha nem érek oda 3-ig, jövök 6 után, hozom az ajtót, meg a számlát. 1/4 8-kor felhívtam, ugyan merre jár. Azt mondta, most végzett a város másik felén, nagyon fáradt. Nagy baj lenne-e, ha csak kedden 6 után jönne. Ugyan már, miért lenne baj? Kedvenc szórakozásunk, hogy Godotra várunk, már elképzelni sem tudjuk az életünket nélküle. Meglepő fordulat következik a mesében. Na kitaláljátok? Igen, tiétek a hangszóró, kedden sem jött. Viszont amikor fél nyolc körül felhítam, ki volt kapcsolva. Szerdán reggel vártam, majd csak jelentkezik, hiszen az emberiségbe és a szerelőkbe vetett bizalmam még csak kicsit rendült meg, persze nem hívott. Felhívtam én. Sűrű elnézések között magyarázta, hogy este 10-ig dolgoztak valahol, lemerült a telefonja, de már akart hívni, csak nem volt rá ideje. Andersen meg halott. Kicsit hűvösebb hangon tettem azért már fel neki a kérdést, hogy oké János, én mindent elhiszek, de mégis mikor óhajtja tiszteletét tenni a már kifizetett munka elvégzésére, valamint igencsak nagy szükségem lenne a számlára, mert le kell adnom. Jó lenne a hétvége? Mondjuk a szombat reggel 8 óra? Jó lenne, csak jöjjön már. Kicsit unalmas , de szombaton fél kilenckor felhívott, hogy van egy csőtörése, ha ott végez, jör, robog, megcsinálja, hozza. Amikor 1 óra után hazaértem a tegnapi apázásbó, már meg sem lepődtem azon, hogy nem jött, nem csinálta, nem hozta. Telefon fel, még ott vannak, nem végeztek, de jön, hozza, csinálja.
Este átugrott Évi, hozott egy kis saját termesztésű salátát, petrzselymet, ő napi szinten ismeri a történetet és csak kicsit  röhög rajtam hangosan, hogy lehetek ennyire béna. Első kérdése az volt, itt a szerelő? És közben egyáltalán nem volt komolytalan. Rezignáltan mondtam neki, má' mé' lenne itt, hiszen megígérte. Azért még egy kísérletet tettem rá, hogy felhívjam. A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Biztos megint lemerült, vagy fáradt az a szegény ember. Valamikor neki is kell pihennie. Én olyan megértő vagyok Vagy balek?

Tovább »

Tüchtige Hausfrau

Mó azt kérdezi tőlem, hogy milyen háziasszony vagyok? Jó. Kicsit bővebben: nem jó:)
Na jó, ez így ebben a formában nem teljesen igaz, de igencsak csodálkoznék, ha rólam akarnák megmintázni a tökéletes háziasszony szobrát. Nálam bizony sokszor porosak a polcok, a padlóról a legritkább esetben lehet enni, a vasalót csak akkor veszem elő, ha már Attila összes inge vasalásra vár, egyébként nem vagyok hajlandó vasalni, és nem az okoz álmatlan éjszakát nekem, ha este koszos edény marad a mosogatóban. Nem vagyok jóban a tűvel és a cérnával sem.
Viszont roppant hatékony vagyok. Félóra alatt rendbe tudom vágni a lakást, ha már nem bírom tovább, a másik félóra alatt ablakot pucolok, port törlök, felporszívózok, felmosok. És nagyon ügyesen tudok új zoknit vásárolni.
Az egyetlen, amiben igazán jó vagyok, az a főzés. Jól főzök és  gyorsan. Több, mint két éve, amióta állandó szombati programmá vált, hogy az apunak egy hétre előre elkészítjük az ellátmányt, kb. 3 óra leforgása alatt 5-6 fogást kirázok a kisujjamból. Mondjuk ehhez az is kell, hogy a zöldségpucolást és szeletelést jó konyhalányok módjára az apu és a Kriszta elvégezze, én meg mint egy séf csak összefőzöm, összesütöm az alapanyagokat.  Pedig ez a főzés dolog, igencsak nehezen indult. Amikor férjezmentem, tojásrántottát tudtam csak csinálni és palacsintát. Na jó teát és piritóst is. Bár azt sokszor odaégettem. Nem a teát, a piritóst. Aki olvasta az előéletemet, tudja, nálunk akkoriban felcserélődtek a szerepek. A férjem mosott, főzött, takarított, én meg leültem a készbe, és maximum kritizáltam. Aztán amikor szegény megboldogult fellázadt és máshol kereste a boldogságot, már hiába tepertem ezerrel, a folyamatot nem lehetett visszafordítani. Miután annyira hülye azért nem vagyok, hogy a saját káromon se tanuljak, amikor a fiam apja megjelent az életemben, akkor azért elkezdtem kicsit sűrűbben forgatni a fakanalat, de igazán a fiam születése után tanultam meg főzni. Bébipapikkal kezdtem, aztán jöttek a bonyolultabb ételek és egyszercsak azt vettem észre, hogy a végén megszerettem a főzést.

 

Tovább »

Spagaméri, az elátkozott fagylaltfos

Amikor néhány hete egy csütörtöki napon először szólnak a szomszédok, hogy valószínűleg tőlük ázik az I. emeleten a lépcsőház, az ember lányának ösztönös reakciója, hogy az nem lehet. De azért rohan a vízórához, ahol boldogan mutogatja a gonosz, csúnya bácsiknak, nézzék csak, az óra nem mozdul. Ergo, ártatlan ő, mint egy ma született pünkösdi bárány. Vagy olyan nincs, csak húsvéti? Mindegy is. Lényeg a lényeg, nem tőle ázik két falon a lépcsőház és nem azért folyk az alatta lévő szinten a lámpából a víz, mert valami eltört, vagy ehhez hasonló. Olyan hevesen bizonygatja az igazát, hogy az említett férfiak vert sergként távoznak és belátják, semmi másról nem lehet szó jelen esetben, mint valami harmadik típusú találkozásról, valami megmagyarázhatatlan parajelenségről. De azért a bogarat beültették a fülébe. Ahogy elmennek, letérdel a kádja elé, elmormol egy csendes imát, amit egyesek galád módon valószínűleg inkább cifra káromkodásnak neveznének, majd egy hirtelen mozdulattal feltépi a kád oldalába épített ajtót, éééés a szemei elkezdenek jojózni. Mert bizony ott víz van. A kád alatt. Holott felette kéne lennie. És ott is csak akkor, ha kézi erővel jobbra, illetve balra elhajtja az egykaros csaptelep erre a célra kifejlesztett karját. Miután a térdelés kevésnek bizonyul, jön a hasrafekvés, és röntgen tekintetét előreszegezve, próbálja megfejteni, honnan is jön a víz. Mert az bizony ott van. Heverészik a fürdőszobában, közben azon gondolkodik, hogy vajon a helyes kis drugamanók hány vödör vizet is öntöttek a kádja alá és mikor és miért és egyáltalán... Közben hazaér a fia, így már ketten törik hol a saját, hol egymás fejét, mígnem a gyermek megtalálja a megoldást. A kád túlfolyójára folyatva a vizet, felfedezi, hogy az ahelyett, hogy a lefolyócsőben távozva a patkányok és egyéb undormányok létfenntartását szolgálva a mélybe ereszkedne, a kád alá folyik és ott igencsak elítélhető módon terjeszkedik. A szemét dög. Miután a fiú Archimédeszt megszégyenítő módon felfedezte Amerikát, meg is nyugszanak, hiszen csak arra kell vigyázni, ne menjen oda víz és a probléma megoldódik. Vagy legalábbis stagnál. A nő mindenesetre felmegy a szomszédhoz és könnyedén közli vele, hogy óóó mégiscsak lehet abban valami, amit mondtak azzal kapcsolatban, hogy az ő fürdőszobája a forrás, ahonnan a vízesés elindul...
Másnap felveszi a kapcsolatot a vízszerelővel, aki ígéretet tesz arra, hogy a következő hét folyamán tiszteletét teszi náluk és megnézi azt a fránya lefolyót. Miután így sínre kerültek a dolgok, kicsit megnyugodva élik mindennapjaikat. Jön a következő hét. Hétfő, kedd, szerda.  A szerelő nem telefonál. Sebaj, azóta úgyis feltalálták a szárazon zuhanyozást, kifejlesztették a hogyantusoljunkegycseppvízmellénemenjen módszerét, amit a későbbiekben majd szabadalmaztatni kívánnak, amikoris csütörtök reggel abban a szent pillanatban, amikor a nő átlépi a munkahelye kapuját, megcsörren a mobilja. Reggel 7 óra nem éppen a telefonon csevegés felhőtlen ideje, ilyenkor még Évi sem képes telefonálni, így kicsit aggodva vizslatja a telefonját, ki lehet a hívó fél. Amikor a kijelzőn megjelenik a Hunor utca, a félelem feljebb kúszik a gyomrából a torka felé, de hősies módon lenyomja a hívásfogadás gombot és belesuttogja a mikrofonba: tessék, mondjad szívem... Mire egy álmosságtól kótyagos sztenori hang hasít a fülébe: a birodalom visszavág.  Mi van??? A csillagok háborúja egyébként sem tartozik a kedvenc filmjei közé, de így reggel végképp nem szándékozik filmesztétikai eszmecserébe bonyolódni még legkedvesebb, egyetlen magzatával sem. Aztán kiderül, hogy a fiúgyermek arra ébredt, hogy valaki vízzel locsolja őt. Miután valamennyire magához tért, egy pillanat alatt átfutott a fején, hogy itt kaka van a palacsintában, hiszen az a drága jó édesanyja nem így szokta őt ébresztgetni, egyébként is ő már munka harcát vívja, tehát máshol kell keresnie a választ. Arra gondolt először, hogy a drugamanók megunták a fürdőszobát és most hozzá kezdték hordani a vizet, de hosszas töprengés után ezt is elvetette, és mint Micimackó többször elsuttogta magának a gondolj, gondolj varázsigét. És miután a továbbra is egyre intenzívebben fröcskölt rá az éltető nedű, álmos tekintetét a plafonra szegezve meg kellett állapítania, hogy a történelem ismétli önmagát és a víz felülről jön. A lámpából. Futás vödörért, rongyokért, telefon anyunak, majd irány a felső szomszéd. Az a bizonyos, aki egy héttel ezelőtt rávilágított az ő fürdőszobájuk feltételezett hibájára. Mint kiderült, a drága úr úgy vette észre, nem folyik le a mosgatójukban kellő módon a víz, így pumpával kicsit rásegített, ami olyan jól sikerült, hogy túlpumpálta, és a víz ijedtében úgy meglódult, hogy csapot-papot otthagyva a világítótesten át keresztül próbált menekülni az erőszak elöl. És tényleg alig fél vödör meg két felmosórongy telt meg. Az ágynemű és a gyerek hamar megszáradt, és még a plafonon sem maradt semmi nyom. Miután ezt végigbeszélik, a nő kicsit nyűgöskésen hívja  a szerelőt, mert azért csak rendbe kéne tenni az ő vizes dolgaikat is. Megegyeznek, hogy másnap délután jön, szerel. És lőn. Pénteken alig 20 perc alatt helyre teszi az elmozdult tömítést, megragasztja amit kell, majd fizetés után távozik. Mindenki megnyugszik. Hopp kifelejtettem a történetből egy roppant fontos  momentumot. A nő, miután a nagy felfedezés megtörtént, felkereste az alsó szomszédját, érdeklődés céljából, ugyan nem ázott-e be az ő fürdője is. És nem. Azt tudjuk ugyebár, hogy a víz úgy működik, hogy arra megy amerre utat talál. Szerencsére felé nem talált. Bár mint mutatta a napokban felfedezett, egy kb. 10 Ft nagyságú foltot, de nem a kád felett, hanem a másik oldalon, ahol a wc van. De olyan kicsi és száradni látszik, ezért nem is szólt miatta. Ahol a folt van ott a másik oldalon a wc kézmosója található, ami olyan kicsike, hogy a nő soha nem tudja úgy kisúrolni, hogy valamennyi víz mellé ne menjen, időnként kicsitt több, biztos valami ilyesmi történt. Ennyiben maradtak. Azért a nő a lelke mélyén kicsit aggódott, hogy nem ilyen egyszerű ez, de elhesegette a negatív gondolatokat,  hiszen mint tudjuk a pozitív gondolkodás fél gyógyulást jelent. Na ez a kis kitérő után térjünk vissza oda, hogy a szerelő elmegy. A napok telnek-múlnak, minden szép és gömbölyű. Aztán egy hét múlva, szombat reggel a nő épp apázni indul, amikor megy lefelé a lépcsőn és az első emeleten a fejére cseppen valami. Megint ott a víz a lámpában. Megy tovább, mert mint nagy költőnk is megmondta, az úton menni kell, de a nyugtalanság újra befészkelte magát a gondolataiba. Hétfőn felhívja a szerelőt, ismerteti vele a tényállást, majd az ígéret birtokában, hogy a héten jön és újra szerel, éli tovább a mindennapokat. No nem jön. Mármint a szerelő. Jön viszont néhány nap múlva az alsó szomszéd, aki közli, hogy a folyamat megfordult és ahelyett, hogy megszáradt volna a 10 Ft-os nagyságú folt, immáron földgömb méretűvé nőtt és nem is a legkisebb fajtából. Újabb telefon a szerelőnek, aki megígéri, e hét keddjén jön vagy ő, vagy a kollégája, és felállítják a diagnózist. És így is lesz. A kolléga jön, megállapítja, hogy bizony a kád alatt újfent ott a víz, megnézi az alsó szomszéd ázását, a lépcsőházat, valamint kb. huszonötször a lakás csövezéséről készült dvd-t és kimondja az ítéletet: valószínűleg a kazán alatt futó csőrendszerben van a hiba, valmelyik kötés ereszthetett el. Vizsgálja a falat. Az ember lánya meg mindig tanul valami újat. Most például azt tanulja, hogy elcseszték a fürdőszobáját, mert nem csak a kádba kell kinyitható ajtót beépíteni, hanem a fűtéscsövekhez is, pont az ilyen esetekre, hogy ne kelljen szétverni a falat. Nincs beépítve, ezért itt verni kell. A nő kicsit a fejét veri a falba, de teljesen feleslegesen, hiszen azon kívül, hogy fájdalmat okoz vele magának, semmi más nem történik. Létrejön a megegyezés. Szombaton reggel kilenckor jön az ítéletvégrehajtó és elkezdi szétverni a fürdőszobát. Szombat regge 9.01 perc. Csöngetnek. A nő életében az első alkalom amikor egy szerelő akkor jön, amikor ígéri. Miután még kétszer-háromszor megnévzi a dvd-t, nem habozik, elő a nagy kalapáccsal és a vésővel, határozott mozdulatokkal elkezdi leverni a csempét a kazaán alatt. Először két csempe zúzza magát halálra, a nő oda sem bír nézni. Amikor a következő kettő lesz törmelékké, átesik egy enyhe szívinfarktuson. Majd amikor a szerelő kimondja, nem elég, még kettőt le kell vernie, egy kicsit erősebb következik, gutaütéssel társítva. És minden vizes. Az egyik izé kicsit meg van ugyan lazulva, de ez nem indokolja azt amennyiségű vizet, amit talál a szerelő. vagy fél órán keresztül vizsgálja a csöveket, a csatornát és mindent ami csak a keze ügyébe kerül, majd jön a megoldás. Az akril kád a főbűnös. A kád és a fal közötti szilózás elvetemedett vagy mit csinált és ott megy át a víz. Majd onnan indul mindenfele és csak árad, csak árad. A szerelő elmegy anyagot venni,  körbeszigeteli a kádat, meghúzza amit a kazánnál meg kell húzni. Összesen három óra alatt végez. A nő csodálkozik, mert a szerelő úgy eltakarít maga után, hogy ilyet még soha nem látott. Az utolsó sittdarabot is felszedi, mindent a helyére tesz. Majd mond egy összeget, amitől a nő hanyatt esik. Szerencse, hogy ott a fia, mert bizony a nő számláján így hónap végén nincs ennyi pénz. Így a fiú beül az autóba a szerelő mellé és irány egy bankautómata. Még jó, hogy a gyerek számláján van ennyi pénz. És még nincs vége, majd ha a biztosító kárfelmérője végzett, visszajön, 4 csempe helyére beépít egy olyan ajtót, amit az építőknek kellett volna és felteszi a maradék két csempét. Még jó, hogy van tartalék. És itt lesz vége a történetnek. Itt lesz vége? Hát nagyon remélem.....

Tovább »

Legénybúcsú

Most született. Tegnapelőtt még babazsúrra járt, tegnap kezdett bulizni. Holnap, meg legénybúcsúra hivatalos. Az én kicsi fiam. Rohamosan öregszik. Maholnap matuzsálem lesz belőle. Vagy Piszkos Fred a kapitány. Bár egyelőre még inkább Fülig Jimmy:))

Tovább »

Próbálkozunk, própálkozunk????

"Kedves MKB ugyfel ,

Biztonsagi okokbol is felfuggesztettek a fiokjat, egy biztonsagi intezkedes, amelynek celja, hogy megvedjuk Ont es szamla.
Meg kell ujra az adatokat a folyo fizetesi merleg visszaallitja a mukodeset a fiokjat, es megerositi, hogy meg nem volt az aldozatok szamitogepes lopas.
Meg kell ujra adja meg az adatokat a kovetkezo oldalon, hogy az ellenorzesi folyamat soran:

https://www2.mkbnetbankar.hu/login.jsp?lang=HU&start=true

Koszonjuk szives egyuttmukodeset.

(c) MKB Bank Zrt. Impresszum | Adatvedelmi iranyelvek | Jogi nyilatkozat"


Válasz:

"Tisztelt MKB bank,

Nem letezo fiokom felfuggeszteset koszonom. Bar ami nincs, azt nem tudom, hogy lehet felfuggeszteni, de kerem, ha majd visszacsinaljak, miutan jol megvedtek a szamitogepes lopastol, tegyenek ra egy kis zsozsot is.

Biztonsagi okokbol is tovabitottam leveluket az mkb@mkb.hu e-mail cimre. Remelem megteszik a szukseges lepeseket es tenylegesen megvedik ugyfeleiket az ilyen fajta szamitogepes lopastol.


Tisztelettel:

MKB ugyfel"



A fenti levelet megkaptam pénteken és ma is,  tényleg továbbítottam az MKB felé, és tényleg remélem, hogy megteszik a szükséges lépéseket, mert ugyan bízom benne, hogy senki nem veszi komolyan az ilyenfajta próbálkozást, de az ördög soha nem alszik....
 

Tovább »

Erzsike, Zsóka, Böbe, Anyu, Mama

Várnai Zseni: Mama 

Halott anyámról álmodtam az éjjel,
mióta meghalt, sokszor viszatér,
meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,
bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom,
és mégis úgy jön, mintha élne még,
s azt is tudom, hogy ébredésem percén
elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,
mintha nem volna többé már szava,
s csak bólogat, mikor fölsír belőlem :
- bocsáss meg nékem, bocsáss meg, Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,
nehéz adósság nyomja lelkemet,
nem tudtalak oly végtelen szeretni,
mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,
amint te tetted, ó szegény Mama,
s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,
amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,
ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,
én is előre megbocsátom nékik,
amit majd ők vétkeznek ellenem!   

Erzsike, Zsóka, Böbe, Anyu, Mama. Mind-mind Te voltál.

Erzsikének hívtak a szüleid, akiknek közelebb a negyvenhez mint a harminchoz, kései ajándékként érkeztél az életükbe. Aztán a középiskolában Zsóka lettél, majd amikor dolgozni kezdtél, Böbe lett belőled, hogy aztán később felváltva hol így, hol úgy éld az életedet. Egy Böbe és egy Zsóka között, a huszas éveid elején hirtelen új neved lett, Anyu.

Anyu, anyuci, anya, mikor épp milyen volt a kapcsolatom, a kapcsolatunk veled. Aztán "beszélj anyáddal, én nem bírok vele" lett az indián neved, hányszor, de hányszor hallgattam az aputól...

És eljött az a nap is, amikor megint új neved született, Mama. Nem tudom már, miért nem lettél Nagyi, talán, mert nagyinak hívtam a te édesanyádat, Mama lettél, a világ legjobb nagymamája. Soha nem mondtál nemet, ha Attilára kellett vigyázni, lested a kívánságait, kényeztetted, ahogy csak tudtad, és mégis érezted azt a határvonalat, amit soha nem léptél át, nem lett a kényeztetésből elkényeztetés, mindig tiszteletben tartottad az én nevelési elveimet, módszereimet akkor is, ha esetleg nem értettél vele egyet.

Életed utolsó hónapjaiban, Ketteske, Hármaska, Négyeske is voltál, meg Vass néni. Jaj de utáltam ezeket a neveidet!! Utáltam, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy nem tudunk segíteni. Hogy végig kell néznünk, ahogy elfogysz, eltűnsz a semmiben, és hiába kapaszkodunk beléd, Te csak egyre távolodsz és távolodsz és távolodsz, míg azon a hideg, decemberi napon végleg el kellett engednünk Téged..

Erzsike, Zsóka, Böbe, Anyu, Mama. Mind-mind Te voltál. Köszönöm, hogy voltál, köszönöm, hogy lettünk. Szeretlek Anyu.

Tovább »

Sokkkkhatás

Tegnap délután, miután az apunál végeztünk a jövő heti menűvel (csak zárójelben említem meg, frankfurti leves, lencsefőzelék, rizseshús, tepsis zöldséges sült hal, pörkölt, no meg az elmaradhatatlan lecsó lesz a jövő heti választék, könnyű ujjgyakorlat, röpke 3 és fél óra alatt), mosással, mosogatással, kimentünk megnézni a telket. A telket, amit soha nem szerettem, amit kamaszkoromban vettek az ősök, és ami azt jelentette számomra, hogy hétvégenként egészen Attila születéséig, állandóan menni kellett gazolni, szőlőt kötözni, paradicsomot, ribizlit, epret, málnát, őszibarackot szedni, locsolni, stb. Néhány évig aztán miatta már más szemmel néztem a dolgot. Nem, nem lettem kertbarát, továbbra sem vágytam kertes házra, de tyúkeszemmel felfogtam, hogy a gyereknek jó, hogy kint szöszmötölhet a papával a jó levegőn, a fáról eheti a cseresznyét, a meggyet, a fejlődéséhez szükséges sáradagot is bevitte a szervezetébe, amikor kétpofára zabálta az epret, a szamócát.  Később, amikor kenuzni kezdett, vége lett az idilli világnak. Edzések, versenyek, jött megint a vita, hogy menjünk-e a telekre, vagy sem. Sokszor volt lelkiismeret furdalásom, mert tudtam, hogy az anyu ugyanúgy rühelli az állandó kecsölést, de csinálja az apu miatt. És tudtam, hogy az apunak nagyon rosszul esik, hogy egyik lánya sem  jár oda szívesen, mindegyik a saját életét akarja élni. Hosszú éveken keresztül, nyaranta csak egyszer-kétszer mentünk ki, akkor is az anyu igen erős nyomására. Folyamatosan jöttek a hírek az M0-ás körgyűrű tervezett építéséről, hogy elveszik-e miatta majd a telket, vagy csak egy részét, lesz-e közművesítés, stb. Aztán a vagy csak egy részét vették el 2007-ben. Az anyu még az adásvételi szerződést aláírta, de mire a pénz májusban megjött, már kórházban volt. Azon a nyáron még úgy csinált az apu, mint régen, állandóan kijárt a telekre, próbálta folytatni a dolgokat, de amikor októberben ő is kapott egy enyhe agyvérzést, onnan kezdve végképp eltört benne valami. Ma már csak azért jár ki kéthetente, hogy megnézze, mit vittek el már megint. Nem mondja, de tudom, hogy fél kint egyedül lenni, fél attól, hogy rosszul lesz és az anyu nélkül semmi nem ugyanaz.
Közben a körgyűrű felépült. Nagyon megviselte az aput az építkezés, az, hogy a telke elöl eltűnt a többi ház, és megváltozott minden. Biztos, hogy ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy most már neki is teher, amit egy élet munkájával hozott össze. A Kriszta az Istvánnal valamikor tavasszal arra járt, megnézte, csinált is pár képet, de a telefonon rögzített állapot, messze nem mutatta meg a valóságot. Amikor kiértünk, vagy háromszor mondta el, hogy megérkeztünk, itt állunk a kapu előtt.

A kép csak illusztráció, de pont olyan a kapu, mint a miénk:)

Csak bámultam, hogy hülye ez? Ez nem a mi telkünk. Pedig de. Ott áll a telek magányosan, tele az anyu hervadó tulipánjaival, a virágzó gyümölcsfákkal, a házzal, nem vettek el sokat belőle, de mégis úgy összement, mint a Samu nadrágja. Előtte egy erdősávnak nevezett, csenevész bokrocskákkal beültetett rész a régi kiserdő és mező helyén, kb. 150-200 méterre meg ott dübörög alattunk az M0-ás. Belegondoltam, ha nekem ilyen megrázó élmény volt szembesülni ezzel, akkor mit érezhet az apu.
Visszaültünk a kocsiba, és Csömörön keresztül - nem is tudtam, milyen szép kis falu ez - a Megyeri híd felé vettük az irányt. Már annyit olvastam itt a téren arról, hogy milyen klassz a híd, most végre "élőben" is láthattam. Tényleg nagyon szép és ha nem megyünk el Csömörön, meg az Aranyhegyi lejtőn házakat nézni, negyedóra alatt hazaértünk volna Ilonatelepről-Óbudára.

Tovább »

A vasárnapi blogger(ina)

A vasárnapi blogger(ina) hétköznap annyit dolgozik, hogy úgy elfárad, sem kedve, sem ereje nem marad a blogjával és a térrel foglalkozni.
A vasárnapi blogger(ina) szombaton lehúzza a harmadik műszakot, és beájul az ágyba.
A vasárnapi blogger(ina) nem érez késztetést (csak néha) arra, hogy írjon.
A vasárnapi blogger(ina) lassan-lassan kikerül a körforgásból, eltűnik a süllyesztőben, mint már oly sokan mások.
A vasárnapi blogger(ina) olyanná válik, mint a vasárnapi apuka, aki kimarad a gyereke mindennapjaiból, és amikor kéthente nála van a csemete, egyre jobban érzi, hogy milyen nagy távolságot kell újra és újra áthidalnia ahhoz, hogy vasárnapi apuka helyett csak, simán, mezei módon apu lehessen.
Vasárnapi blogger(ina) lettem.

Tovább »

Rímelve kínlódok, avagy kínlódva rímelek

Zebra ötletére, személyesen Nyomasek Bobó suttogta a fülembe az alábbi kínrímeket, csak és kizárólag erős idegzetűeknek ajánlva!

Pacsulid, ha előveszed
hogy meglocsolj
engemet,
páros lábbal,
lendületből,
szétrugom a seggedet!

Gyere kedves, locsoljál meg,
ne heverjek parlagon,
Ha nem teszed, jövő évig
nem lesz ilyen alkalom.

 

Szép királyfi, jó királyfi
kapd elő a locsolód!
Vagy különben
pusztuljon el
legkedvesebb rokonod!

Adok neked piros tojást,
csokiból lett nyuszikát,
s ha akarod, lehúzhatod
öreganyám bugyiját!

 

Tovább »

Kiszolgáltatva....

Úgy látszik, ez egy olyan gumicsont, amit nem tudok eleget rágni. Nem olyan nagy dolog, sokkal komolyabb problémák vannak manapság, de annak a több száz embernek, akit érint, a mindennapjait biztos, hogy megkeseríti.

Már nem is tudom megmondani, mióta járnak a 19-es és a 41-es villamosok helyett a Volánbusztól bérelt sárga csodák, melyekhez a sofőröket is bérli hőn szeretett BKV-nk. Az, hogy amióta elindultak, folyamatosan változik a Batthyány-téren a fel- és leszállási rend, csak apróság. Az is az, hogy ezeken a buszokon alig van világítás, na bumm, legfeljebb nem olvasok rajtuk. Ami a legelkeserítőbb, az a másik végállomáson zajlik, a Gellért térnél. Mint ahogy már korábban is (s)írtam, a Gellért téri villamosmegállóban lehet átszállni a villamospótlóra a Batyi felé. Kb. kéthete, amikor gyanútlanul megkíséreltem ezt a szokásos napi rutin szerint megtenni, a többi utastársammal együtt döbbenten észleltük, hogy a sárga rém elszáguld a hátunk mögött. Hosszas értetlenkedés és káromkodás özön után felfedeztük a tenyérnyi narancssárga cédulkát, ami tájékoztatta a kedves utazóközönséget, hogy valami vízakna probléma miatt a villamospótlóra a 7-es busz megállójába lehet felszállni. Az igazság kedvéért azért hozzáteszem, másnapra  nagyobb tábla is jelezte ezt. Oké, átkutyagoltunk a tetthelyre, kivártuk, amíg röpke negyedóra múlva jött megint egy busz, és másnap már, mint engedelmes jó gyerekek, kapásból odavettük az irányt.

Ez így ment egy jó ideig. Csütörtökön, amikor odaértem, csak megszokásból kerestem a buszmegállóban a kicsi cédulkát, ami helyett azt az értesítést olvashattam, hogy a hiba elhárításra került, felszállás újra a villamosmegállóban. Egy kis séta soha nem árt, többedmagammal visszabaktattunk oda, ahonnan elindultunk és türelmesen vártunk. Jött is a pótszer, kicsit csodálkoztunk, hogy miért a 7-es megállóba megy, de igazán akkor kerekedett ki a szemünk, amikor azt tapasztaltuk, hogy bizony ez a busz is elhúz mint a vadliba a hátunk mögött. Azért ekkor már mindenkinek kezdett a vérnyomása az egekbe szökni. Értetlenül néztünk egymásra, majd ki-ki a saját habitusa szerint elengedett bazmegezés után én úgy döntöttem, feltétlenül beszélnem kell a problémáról a BKV panaszirodájával, ezért a tudakozótól megtudakoltam annak telefonszámát. Hmm nincs ilyen. Tök jó. Annyira flottul működik a tömegközlekedésünk, hogy már nincs is szükség ilyenre. Aha. Gondoltam, akkor elcsevegek erről a fődiszpécserrel, de az ő száma „az ön körzetéből nem elérhető”. Miután semmilyen illetékessel nem tudtam megosztani a gondolataimat, átbaktattam abba a megállóba, ahol leszállni szoktam és úgy döntöttem a következő busz vezetőjével cserélek eszmét erről a dologról, valamint a cserebogarak halhatatlanságáról. Röpke félóra telt még csak el az ide-oda sétával, az elhúzó busszal, ráérek, elvégre nem kell mindenkinek hazasietnie este 6-kor, a csúcsforgalom kellős közepén. A gondolatot tett követte, így elővéve a legkedvesebb mosolyomat, igazán úrinő módjára feltettem a kérdést a sofőrnek, hogy akkor most mi is a helyzet. Ő homályosított fel, hogy lehet, nem is mindegyikük értesült a forgalmi rend változásról, és elnézést kért, majd úgy intézte a dolgot, hogy megállt a 7-es megállójában is és a Demszkygolyókon áthajtva, felszedte a villamosnál várakozókat. is. Roppant elégedett lettem magammal, hogy milyen flottul leintéztem a dolgot és így röpke 2 óra alatt haza is értem. Másnap reggel pedig a saját szememmel láthattam, hogy azon utastársaim, akik még nem értesültek a változásokról, Ben Johnsont, vagy Asafa Powellt megszégyenítő sprintet kivágva a 7-es megállójából majdnem, de tényleg majdnem elérték a villamospótlót, csak azért nem sikerült nekik, mert az a drága jó ember becsapta az orruk előtt az ajtót.

Délután, amikor hazafelé tartottam, kicsit felsejlett bennem a kétely, vajon jól teszem-e, hogy maradok a villamosmegállóban, de mint tudvalevő, koromhoz képest nagyon naiv vagyok és meggyőztem magam arról, hogy addigra már minden sofőr értesült a régi-új (t)rendről és nem lesz semmi gubanc. Hülye spagetti!!!!!! Természetesen nem így történt. A villamospótló 100-al húzott el mögöttünk…….Nem húzom tovább a rétestésztát, valahogy csak eljutottam a Batthyány térre, azzal a szent elhatározással, hogy most megyek és ráborítom a szolgálatvezetőre az íróasztalát. Oda is sétáltam két beszélgető bkv sofőrhöz és napszemüvegemet a homlokomra tolva, roppant határozottan feltettem nekik a kérdést: hol a szolgálatvezető, mert beszédem van vele. Nagyon kedvesek voltak, de úgy kiröhögtek, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Ugyanis nincs olyan, de felajánlották, sírjam el a bánatomat az ő vállukon, mert másodállásban mindketten amatőr pszichomókusok. Tényleg végighallgattak, majd ők homályosítottak fel arról a tényről, hogy a sárga buszokat sorőrökkel együtt bérli a BKV, szegény fiúk jönnek mindennap vidékről, senki nem mond nekik semmit, csak beülnek a volán mögé, oszt jó napot. Kiszolgáltatott helyzetben vannak ők is. Akkor most döntse el mindenki, ki a kiszolgáltatottabb. Ők, vagy az utasok.

Tovább »

Azannyát:)

Lehet, hogy kezében a jövőnk? Neki még hiszek....

Tovább »

Csitt, csak most maradj csendben....

Amikor nem mondhatod, amit mondanál. Amikor meghallod, amit nem kéne. Amikor látod a sötét jövőt....

Tovább »

ZenÉsz MÉM

Tibor azt hiszi, engem minden hülyeségbe bele tud rángatni. Na mit ne mondjak, igaza van:)

Tehát az új játék, (szabályok Tibornál) alapján a következőkről számolhatok be:

Figyelem, figyelem! Hosszú hallgatás után hamarosan megjelenik  a St. Louis Madison Kennel együttes legújabb maxi cd-je. Címe: Told Me. A rajongók már régóta várják, hiszen több mint  3 év telt el az utolsó album kiadása óta. Sikerült megszereznünk a cd borítójának tervét:

Tovább »

.hu-n járok, hun nem járok...

Az tuti, hogy en1 előző életében statisztika volt, Tibor meg másodállásban most az, de ha kérdeznek, akkor legtöbbször válaszolok, kivéve amikor nem. Most viszont igen, tehát lássuk hol, merre szoktam barangolni a virtuális világban.

Jó, vagy rossz lokálpatriótaként a blogszolgáltatók közül csak és kizárólag a blogter látogatom. Na jó, ha fülön fognak és elrángatnak valahova, akkor engedek az erőszaknak, de nem szívesen, és rögtön szaladok haza.

Legjobb barátom természetesen a gugli, gondolom manapság ezzel sokan vagyunk így.

Ha zenét keresek, akkor elsőként a youtube-hoz fordulok, vagy a momun kutakodok, szövegileg a zeneszöveg a legnagyobb segítségem.

Amikor mazochista módon a híreket akarom látni, akkor a legtöbbször a hírstart, az origo, vagy az index, valamint a figyelőnet amit felkeresek.

Sokszor megfordulok a verskeresőn.

Freemail, Gmail, Citrommail, iwiw, hi5.

És ez csak a jéghegy csúcsa. Most komolyan megijedtem magamtól, mert még legalább ugyanennyi oldalt fel tudnék sorolni, ahol rendszeresen előfordulok. Kicsit mintha netfüggő lennék, vagy mi a fene.

Tovább »